Nemzetközi gyógyszeripari és biotechnológiai üzleti csúcstalálkozó! Az EFA csoport részt vett a 2024. március 5-6. között megrendezésre kerülő PHARM Connect Congress rendezvényen.

EFAFLEX – Prémium gyógyszeripari gyorsmozgású ipari kapuk legújabb generációja

A gyógyszeripar számára fejlesztett tisztatéri gyorsmozgású ipari kapuk megfelelnek az ISO 5, 6 és 7 előírásának, így hozzájárulnak a levegő elvárt alacsony részecskekoncentrációjának biztosításához. Teljesítik a laboratóriumi környezetre vonatkozó elvárásokat, a gyógyszergyártás, gyógyászati technológiai környezet felé támasztott követelményeket.

EFA GLOBAL DOCKING – EGD Termozsilip, a dokkolóállások utólagos hőszigetelése

Magas hűtési és fűtési energiamegtakarítás érhető el az acél dokkolóállásoknál az EGD Termozsilip segítségével. Egy hőszigetelési megoldást kínálunk, amely konstans hőmérsékletet tud biztosítani az épületben még a kamionok berakodása és kirakodása közben is. Az EGD Termozsilip szignifikánsan növeli az energiamegtakarítást és jelentősen csökkenti a rovaroknak, pornak és egyéb káros anyagnak való kitettséget.

EFASERVICES – Ipari kapuk és dokkolóberendezések karbantartás- és szervizszolgáltatása

A hagyományos karbantartásszolgáltatáson túl digitális szolgáltatást kínálunk. Az innovációt és technológiát ötvözve az EFASERVICES kifejlesztette az ipari kapuk egyedülálló IoT alapú prediktív digitális karbantartási szolgáltatását.

 

A kapus a modern futballban már nemcsak az egyes számú játékos, hanem a támadások kiindulópontja. Egy poszt, amely a siker első számú kritériuma, és ahol hiba nem létezik. Nem lehet igaz ugyanez az ipari kapuk világára is? Mindig szem előtt vannak, működésük szinte már evidencia, fontosságukra pedig csak akkor érzünk rá, amikor megszűnik a szabad átjárás lehetősége. Hogyan felelhet meg egy kapugyártó a 21. század elvárásainak? A világ leggyorsabb ipari kapuját gyártó német EFAFLEX cég gyorskapuit forgalmazó EFAFLEX Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, Köbli Attila válaszolt ez irányú kérdéseinkre.

A specializáció ma már a siker alapja az iparban. Létezik olyan vállalat, mely kizárólag ipari gyorskapukra specializálódott, és globális szereplővé vált?

Köbli Attila: Olyannyira létezik, hogy az idén 50 éves EFAFLEX GmbH & Co. KG a megalapításának napja óta kizárólag ipari gyorskapuk fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. Az EFAFLEX ipari gyorskapuk 1993 óta hazánkban is megtalálhatók, az első fecske az abban az évben alapított Audi Hungaria első gyártócsarnoka volt. Az ide 31 évvel ezelőtt leszállított 30 ipari gyorskapuból 27 a mai napig üzemel.

Az EFAFLEX Hungária Kft. 2005 óta képviseli kizárólagosan Magyarországon a német családi vállalkozás 68 gyorskapuból álló termékválasztékát. A három vállalkozásból álló magyarországi cégcsoportunk zászlóshajója tehát a képviseletet ellátó EFAFLEX Hungária Kft.

Milyen innovációkkal járult hozzá az EFAFLEX az ipari gyorskapuk most ismert világához?

Az EFAFLEX valamennyi ipari szektor és a logisztika számára gyárt gyorskapukat. A legnagyobb autóipari, gépgyártó és elektronikai ipari, étel- és italgyártó, gyógyszer- és vegyipari gyártó cégek helyezték már a bizalmukat EFAFLEX gyorskapukba.

Az EFAFLEX számtalan szabadalma közül az egyik legérdekesebb a redőnykapukra hasonlító spirálkapurendszer volt. Itt a kapulap elemeit nem egy dobra tekerik fel, hanem a vezetősínt tekerik fel egy csökkenő rádiuszú csigavonalban a szemöldök felett, és ebbe fut bele a kapu. A megoldás előnye a helytakarékosság mellett a hihetetlen dinamika (egy spirálkapu a redőnykapuk sebességének közel 20-szorosát képes elérni), valamint a halk és kopásmentes működés, hiszen az eredeti EFAFLEX SPIRÁLKAPU lapjának elemei nem egymásra tekerednek fel nyitás közben.


A tisztatéri rendszerek alkalmazása kiemelt feladat a gyógyszeriparban, és elengedhetetlen a napjaink „digitális világában”. Az EFAFLEX milyen tisztatéri gyorskapuval rendelkezik?

A gyógyszeripar és a kórházak mindvégig fejlesztési erőfeszítéseink homlokterében álltak, a speciális követelmények között mutatkoznak meg igazán egy prémium beszállító előnyei. Az EFAFLEX CR (cleanroom) sorozatú gyorskapuk különböző tisztatéri osztályokat céloznak. A legszigorúbbnak számító ISO5-ös besorolásnak csak az EFA-SRT® CR Premium kaputípus felel meg. Ez a szabvány már olyan tisztasági szintet ír elő, aminek értelmében 1 m 3 levegőben nem lehet egyszerre 10 000-nél több 0,3 mikrométernél nagyobb részecske jelen. Hogy ezt el tudjuk képzelni: amikor minimális mozgás mellett az íróasztalunknál ülünk, akkor percenként 600-700 ezer ilyen méretű részecske válik le a ruhánkról, bőrünkről, hajunkról stb. Elképzelni is nehéz ezt a levegőtisztasági szintet. Így válik értékelhetővé az, hogy van olyan ipari gyorskapu, amelyik még ennek a szabványnak is képes megfelelni.

Az EFAFLEX gyógyszeripari kapuk további fontos jellemzője a nagy légtömörség. Ha levegő szivárog át a szerkezet bármely elemén keresztül – esetleg alul –, akkor a tisztatérben végzett munka lehetetlenül el. A tisztatéri gyorskapuink nagymértékben hozzájárulnak tehát a tisztaterekben végzett munka selejtszámának minimalizálásához. Arról nem is beszélve, hogy a rovarok, a por stb. bejutásának esélyét is a lehető legalacsonyabbra csökkentik.

Figyelembe kell vennünk egy fontos tulajdonságot, a nyomásállóságot. A tisztaterekben jellemzően túlnyomás uralkodik, de a huzathatás ez ellen dolgozhat – márpedig mértünk már ipari csarnokban 80 km/h sebességű szelet is. A tisztatéri kapunak ilyen körülmények között is a helyén kell maradnia és el kell látnia a feladatát.


Mennyire számítanak a kapu kiválasztásánál az energiatakarékossági megfontolások?

Az elmúlt két évben mindenki energiát akart spórolni. Egy független energiaaudit-céggel készítettünk egy számítási módszert a várható hőveszteségre a hagyományos ipari kapuk és a hőszigetelt gyorskapuk esetére. Mérettől, forgalomtól, terheléstől stb. függően gyorskapunként 120 és 600 gigajoule megtakarítás érhető el, márpedig 1 GJ-t jelenleg 8 000 forint körül árazhatunk be – a mindenkori gázáraktól függően. Mindebből következik, hogy egy hőszigetelt ipari gyorskapu bekerülési költsége egy-két éven belül megtérül. A fűtésienergia-megtakarításon felül ugyanis, ha a beruházó ki tudja mutatni a beszerzés energiahatékonysági hatását, akkor az EKR-rendszerrel a bekerülési költség egy részét is visszakaphatja.

Többéves szakmai tapasztalatnak és fejlesztési munkának köszönhető a szintén a cégcsoportunkhoz tartozó EFA GLOBAL DOCKING Kft. energetikai megoldása, az épületen belül lévő rakodóállások utólagos hőszigetelésére szolgáló EGD Termozsilip. A rámpakiegyenlítők acélfelülete ugyanis nem éppen a kedvező hőátbocsátási tényezőjéről híres. Gyakorlatilag a rámpakiegyenlítőn télen-nyáron, éjjel-nappal távozik a fűtési és a hűtési energia, függetlenül attól, hogy a rakodóállás használatban van, vagy sem. Az EGD Termozsilip – ami hőszigetelt oldalpanelekkel egybeépített energiahatékony EFAFLEX gyorskapu – alkalmazásával az épületen belül rámpakiegyenlítőkkel rendelkező rakodóállások esetén érhető el jelentős energiamegtakarítás. Ez az energiamegtakarítás a rakodóállások használati intenzitásától független.

Az EGD Termozsilip beépítését követően a logisztikai folyamatokkal összefüggő energiamegtakarítással is számolhatunk. A Termozsilipbe épített EFAFLEX ipari kapu nagy nyitási és zárási sebessége révén csökken a légcsere a külső és a belső tér között. Nincs szükség a rakodás során a kapuk állandó nyitva tartására. További előnyt jelent, hogy beépítésével az energiamegtakarításon túl a gyártási és logisztikai berendezések, az áruk védelme és az épületben tapasztalható munkakörülmények is javulnak.


Mi a tapasztalat, a beruházók ma már inkább a teljes birtoklási költséggel számolnak a hagyományos bekerülési költség számítása helyett?

Ez nagyon változó idehaza. Vannak megrendelők, akik nagyon is koncentrálnak a teljes birtoklási költségre. Főleg közülük kerülnek ki az ügyfeleink, hiszen a fentiekből is következik, hogy nem a bekerülési ár mentén akarjuk megnyerni az ügyfeleinket. Az EFAFLEX prémium kategóriájú gyorskapukat gyárt és forgalmaz. A gyorskapuink megbízhatósági és tartóssági szintjét egyetlen más kapugyártó sem éri el. A prémium ipari gyorskapuink akár 250 000 nyitási ciklust is teljesítenek egy karbantartás-intervallumban. Ha egy évet veszünk alapul, akkor ez napi 680 problémamentes nyitás/zárás. Ezen túl a magyarországi tapasztalatunk az, hogy az EFAFLEX gyorskapuk hosszú élettartama a teljesített 5-6 millió ciklusban is mérhető. A nagyon hosszú hibamentes időszakok viszont erős, masszív konstrukciót feltételeznek, ennek magasabb kezdeti költségét minden ügyfelünk megérti és elfogadja.

Más ügyfeleknél a beszerzés prompt szempontjai dominálnak, itt a beszerzési árszint túlzott súllyal szerepel a döntéshozatalban. Gyakran még a karbantartás-szükséglet sem kerül beárazásra. Sajnos a beszerzéspolitika ebben az esetben nem kalkulál azzal sem, hogy egy kapu akkor válik igazán drágává, ha a leállása miatt a termelés is leáll, vagy zavart szenved. Például mert a targonca nem tudja kiszolgálni a gyártósort, vagy a bejutó nem tiszta levegő állítja meg a termelést.

Megfelelő karbantartás mellett a kapuink hosszú évtizedekig működőképesek maradnak. Márpedig az EFAFLEX GmbH & Co. KG a megalapítása óta kimagasló szervizszolgáltatásra törekszik. A 4-6 hetes átlagos iparági javítási idő helyett mi akár 2-3 nap alatt elvégezzük a javítást, és Prémium karbantartási szerződéssel a szükséges alkatrészek 90 százalékát 24 órán belül kiszállítjuk.

Milyen saját K+F tevékenységet végez az EFA-csoport?

Ennek tekintem az energiatakarékossági számítási módszer kidolgozását és az erre épülő tanácsadói szerepünk felvállalását. A Graphisoft céggel közösen egy szoftverkörnyezetet is létrehoztunk EFAFLEX BIM-OBJECT® néven, ami 4-5 percre rövidíti le azt a tervezői munkát, ami amúgy 1,5-2 óráig tartana. A szoftver segít elkészíteni a kapuk alaprajzi ábrázolását, a függőleges és vízszintes metszetet és az építész-tervdokumentációt.

Másik fejlesztési területünk a megelőző karbantartást célzó digitális EFAPREDICT szolgáltatásunk, amivel 100 százalékos működési arányt akarunk elérni. Ha az üzemeltető a nála található gyorskapukat bevonja az EFAPREDICT ernyője alá, akkor megszűnik a javítások évszázados rutinja. A legtöbb szervizcég ugyanis a telefonhívás hatására kezd el intézkedni, és a szerelőcsapat természetesen nincs mindig tisztában a hibaforrással, így előfordulhat, hogy azonnal nem is tudja orvosolni annak okát.

Mi a karbantartó cégünknél figyeljük a gyorskapuk vezérlésében gyűjtött állapot- és hibajelzések változásait. Kiszűrjük a gyanús jeleket, és előre jelezzük a várható meghibásodást. Figyelmeztetjük az ügyfelet a várható leállásról, és onnantól az ő döntése, hogy mikor végezhetjük el a megelőző karbantartást. Fontos, hogy a kapu átmeneti leállítása olyan időpontban történjen, amit az ügyfél választ ki, és nem okoz számára termelési zavarokat.


Az IoT, a mesterséges intelligencia, a digitalizálás hogyan jelenik meg
az ipari gyorskapuk fejlesztésében és működtetésében?

Maguk a kapuk ettől nem változnak, hiszen az EFAFLEX gyorskapukat 30 éve mikroprocesszor vezérli. Viszont képessé váltunk több 100 hibaparaméter monitorozására. Ezeket korábban is gyűjtötte a vezérlés, de nem állt módunkban távolról látni és elemezni a rögzített adatokat. Most viszont távolról is kiértékelhetjük az adathalmazt, gépi tanulás módszerrel eseményeket generálunk – a jövőben ezt az AI felügyeli majd. Az események a szervizcsapatokat irányító field service rendszerébe kerülnek, ami a munkát automatikusan osztja ki a megfelelő képzettségű és felszereltségű csapatok között. Mindez a háttérben fut, de igény szerint az ügyfél eszközén is megjelenik minden, az EFAFLEX kapuk karbantartásával kapcsolatos információ.

Az egy nap alatt keletkező, kapunként mintegy 30 000 adatot néhány másodperc alatt kielemezzük. Ez az adattenger nemcsak karbantartási célokra használható. Láthatjuk például az egymás mellett telepített kapuk ciklusszámeltéréseit. Miért fontos ez? Ha az egyik kaput szignifikánsan többször használják a munkatársak, akkor a sokkal többet teljesítő kapu természetesen sokkal gyorsabban kopik. Ha nem származik előny ebből a gyakorlatból, csak megszokásról van szó, akkor jelezzük az ügyfélnek a várható problémát, és ő intézkedhet arról, hogy a kapukat kiegyensúlyozottan vegyék igénybe. Hosszabb távon ezzel is karbantartási költséget csökkentünk az ügyfélnek.

Egy másik példa: egy gyártó cégnél jó ideig senki sem jelezte a vezetőknek, hogy elromlott az egyik kapu, a targoncások egyszerűen a másikat használták. De az előírások szerint azt csak akkor használhatták volna, ha selejtet visznek át rajta a tárolóba. Az alkatrészekbe helyezett RFID-azonosítók tehát egész nap selejtként azonosították a másik kapun kivitt alkatrészeket.

Az adatgyűjtés és -kiértékelés harmadik célja lehet az energiamenedzsment támogatása is. A korábban említett számítási módszer egy elméleti tábla, most pedig további rengeteg valós idejű adat áll a rendelkezésünkre. Pontosan meg tudjuk mondani, hogy az adott kapu aznap hány másodpercig volt nyitva. Azt is meg tudjuk mondani, ha az éjszakai műszak a beállított nyitva tartási idő helyett tartósan nyitott állapotban hagyta a kaput. Ha az egyes műszakok magas selejtszintje után nyomoz a vezetőség, akkor ilyen adatok birtokában könnyebben megvan a hibaforrás. A legtöbb ügyfelünk már egyenesen kéri, hogy az 1 percnél hosszabb nyitva tartások esetén riasztást kapjon a telefonjára. Ezzel nemcsak a gyártótér tiszta levegőjét óvjuk, hanem hozzájárulunk az ipari épületek energiahatékonyságának növeléséhez is.

Mi a jövő az ipari kapuk világában?

A jövő két kulcsszava az energiahatékonyság, valamint a digitális eszközkövetés. Mi mindkét irányba nagy léptekkel haladunk, és mindkét téren adatalapú működésre álltunk át. Messze túlléptünk azon, hogy „vasat adunk” el az ügyfeleknek. Olyan tanácsadói funkciót is ellátunk, amely a tapasztalataink szerint minden egyes ügyfelünk számára értéket teremt. Így törekszik az EFAFLEX a „legjobb kapus” címre.

Molnár László

A gyógyszeripar szigorú követelményeket támaszt az ipari kapuk minőségével szemben. Az EFAFLEX nagy-légtömörségű tisztatéri gyorskapuk ISO 5., 6. és 7. osztályú (ISO) tanúsítvánnyal rendelkeznek. Az EFAFLEX, a különböző gyógyszeripari követelményeknek megfelelő gyorskapukat fejleszt.

Kiváló műszaki teljesítmény tisztatéri környezetben

A Premium EFAFLEX SRT® CR tisztatéri gyorskapuk biztonsággal alkalmazhatók gyógyszeripari, laboratóriumi környezetben. Beépíthetők tisztatéri zsilipbe, valamint alkalmazhatók DIN EN ISO 14644 szerinti 5. és 6. osztályú tisztaterekhez. Sima felületstruktúrával rendelkeznek, könnyen tisztíthatók, biztosítják a levegő részecsketisztaságát (ISO14644-1).

Az akár 1,0 m/s nyitási sebesség és 0,5 m/s zárási sebesség mellett 150 000 nyitási ciklust teljesítenek egy év alatt. Kiváló műszaki teljesítménnyel, hosszú élettartammal működtethetők.

Az idén 50 éves német gyártó, az EFAFLEX alapítása óta kizárólag gyorskapuk fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A München melletti Bruckbergben található EFAFLEX ma már a régió egyik legnagyobb foglalkoztatója. A cég termékei megtalálhatók világszerte, immár 5 kontinensen.

A küldetésünk változatlan marad a jövőben. Innovatív, minőségi termékek és megoldások fejlesztése, melyek fenntartható, ökológiai és pénzügyi előnyöket biztosítanak a különböző iparágak szereplői számára.

EFAFLEX – az első gyorskapu. Az eredeti és még mindig a legjobb.

Bemutatjuk, hogyan lehet növelni a fűtési energiamegtakarítást és a hatékonyságot a gyorsmozgású ipari kapuk alkalmazásával

A legtöbb ipari épület rendelkezik legalább egy ipari kapuval, ezzel biztosítva a szállítójárművek be- és kijutását vagy a targoncák szabad mozgását az épület és az udvar között. A kapuk nyitása és a járművek áthaladását követő zárása nagy légcserével jár, ezért az ipari épületek üzemeltetőinek jelentős fűtési (hűtött csarnokok esetén hűtési) energiaveszteséggel és magas költségekkel kell számolniuk. Ezen túl, a korszerűtlen ipari kapuk felelősek lehetnek a technológia szempontjából nem megfelelő tisztaságú ipari vagy logisztikai területekért és a munkavállalók hidegnek való kitettségéért. Az épületek energetikai rekonstrukciója során mégis kisebb figyelmet kapnak az ipari kapuk, mint az irodai nyílászárók. A korszerűtlen kapuk cseréje EFAFLEX gyorsmozgású kapukra akár éven belül megtérülő energetikai beruházás. A gyorskapuk alkalmazásával csökken az épület hővesztesége, a külső időjárásnak való kitettsége és nő a logisztikai folyamatok hatékonysága.

EGD Termozsilip – az épületen belüli rámpakiegyenlítők hőszigetelése

Jelentős fűtési energiaveszteséget okoznak az épületen belül működő rámpakiegyenlítők, melyek hőátbocsátási tényezője közel azonos a korszerűtlen ipari kapukéval. Erre a problémára az EFA GLOBAL DOCKING kifejlesztette az EGD Termozsilipet. Alkalmazásával jelentős, a kapu nyitási számától független energiamegtakarítás realizálható. További fűtési költségmegtakarítás köszönhető a Termozsilipbe épített EFAFLEX gyorskapuk nagy nyitási sebességének. Ezek a spirálkapuk akár 2m/s nyitási sebességgel működnek, ezzel csökken a külső és a belső tér között a légcsere és szükségtelenné válik a kapuk nyitvatartása a logisztikai folyamat alatt. Az EFA csoport mérnök csapata, közös helyszíni bejárással, a logisztikai folyamatok elemzésével és energetikai számítással segíti az ipari kapuk energetikai beruházását, rekonstrukcióját.

Az EFA csapata ott lesz az MLBKT 31. kongresszuson!
Standunkon energetikai számítással, 10.18-i előadásunkon további energiahatékony, innovatív megoldás bemutatásával várjuk az érdeklődőket.
További információ: energiahatekonykapu.hu

A hagyományos ipari kapuk cseréje gyorsmozgású ipari kapukra

Az ipari kapuk az épületek azon nyílászárói, amelyeket naponta akár több százszor nyitnak. A kapulap alacsony hőátbocsátási tényezője fontos, azonban az energiahatékonyság szempontjából meglepően magas energiaveszteség képződik a klasszikus szekcionált kapuk hosszú nyitási és zárási ideje miatt. Ezenfelül számos esetben alkalmazott rossz gyakorlat, hogy a logisztikai feladatok időérzékenysége miatt a hagyományos ipari kapuk a teljes rakodási folyamat alatt nyitva vannak. A nagy méretű, jellemzően 4 méter széles és 5 méter magas kapun jelentős fűtési vagy hűtési energia távozik.

A modern gyorsmozgású ipari kapuk a járművek érkezésekor nagy sebességgel nyitnak és az áthaladás után azonnal záródnak, így a kapuk csak másodpercekre vannak nyitva Az ipari és logisztikai épületek esetén jelentős fűtési- és hűtési-energiamegtakarítás érhető el a gyorsmozgású kapuk alkalmazásával.

A gyorsmozgású ipari kapuk nyitási sebessége akár 2 m/s.

Az épületen belüli rámpakiegyenlítők hőszigetelése

Az épületen belüli rámpakiegyenlítők vízszintes vaskapuként jelentős fűtési energiaveszteséget okoznak. Acélfelületük korántsem rendelkezik kedvező hőátbocsátási tényezővel, így a rámpákon folyamatosan távozik a hő az ipari épületből. Ez az energiaveszteség független attól, hogy a rakodóállás használatban van vagy sem. A termozsilip beépítésével megvalósul a rámpakiegyenlítők hőszigetelése. A termozsilipbe épített gyorskapuk működésével pedig további, a logisztikai folyamatokkal összefüggő energiamegtakarítás érhető el.

A gyorskapuk beépítésével elérhető energiamegtakarítás esettanulmánya

Egy 1999-ben épült üzemben az üzemeltető/beruházó a hagyományos ipari kapukat energiahatékony gyorsmozgású spirál kapukra cseréltette. A beruházó vállalat által használt ipari épület 7.800 m² alapterületű, közel 20 darab ipari kapuval rendelkezik, a fűtési rendszer gázüzemű. A logisztikai folyamatok során a kapukat jellemzően naponta 10 alkalommal nyitják, a nyitvatartási idő átlagosan 10 perc. Az adatok alapján a beruházást megelőzően az épületeknél kimutatott energiaveszteség több mint 67.000 kWh/év. Már egy hagyományos/homlokzati kapu cseréje hőszigetelt, hőhídmentes gyorsmozgású ipari kapura több mint 250 GJ energiamegtakarítást jelent évente a vállalatnak.

Termozsilip, a rámakiegyenlítők hőszigetelése

Ha a fűtési költségmegtakarítást vesszük figyelembe, akkor a megtérülési idő 15 hónap. EKR támogatás igénybevételével a beruházás megtérülése 9 hónapra csökken. A megtakarított energia ára – a beruházáskor ismert gázárakkal számolva – több mint 4,6 M Ft/év. A fűtési energiamegtakarítást sok éven át realizálhatja a cég, nem csak a beruházáskor.

Az alábbi diagramon az is látható, hogy az új gyorsmozgású kapuk esetén alacsony üzemeltetési költségekkel számolhat a beruházó az elkövetkező 5 évben (narancssárga színnel jelzett függvény).

Az esettanulmányban szereplő gazdasági társaság hagyományos ipari kapuinak cseréje gyorsmozgású ipari kapukra

Az üzemeltetők legfontosabb kérdése ugyanis az ipari kapuk megbízhatósága után azok várható karbantartási költsége. Egy hagyományos szekcionált ipari kapu legjobb esetben is csak 30.000 nyitási ciklusra tervezett egy karbantartási intervallumban, így ezeknek a kapuknak a karbantartási költsége lényegesen magasabb, mint a gyorsmozgású társaiké. A gyorsmozgású kapuk ugyanis akár 250.000 nyitási ciklust teljesítenek egy azonos karbantartási intervallum alatt, ez – 1 évet alapul véve – akár napi 680 (!) problémamentes nyitás és zárás. Célszerű költségvetést készíteni és számba venni minden üzemeltetési költséget a rekonstrukció tervezése során.

Bálint Anna, EFAFLEX

Az EFAFLEX Hungária Kft. szívügye a kajak-kenu sportág tehetséges fiataljainak támogatása.
Az 2019-ben indult körmendi Bereki Bárkás Egylet Kenu Szakosztály támogatási program nem az első vállalásunk, a támogatást évről évre folytatjuk. A Csepeli Kajak-Kenu Egyesület utánpótlásában versenyző sportoló, Szkárosi Laura is a cégünk kajak-kenus ifis pártfogoltja.

Augusztus 23-27 között zajlott a kajak-kenu világbajnokság Duisburgban. „A valaha volt egyik legerősebb világbajnokság lesz” – nyilatkozta Hüttner Csaba, viszont a magyar sportolók most se okoztak csalódást és 3 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzéremmel gazdagították a hazai éremgyűjteményt.
Most izgatottan tekintünk a jövőbe, hisz “már Párizsra fókuszál a magyar kajak-kenu sportág”. A 2024-es párizsi olimpia kvalifikációs menetrendjének kihirdetésével jelenleg a legfontosabb a felkészülési stratégia, az edzési tervek teljesítése.

https://kajakkenusport.hu/hir/a-valaha-volt-egyik-legerosebb-

https://kajakkenusport.hu/hir/elindultunk-parizs-fele?fbclid=IwAR2JbLMVf_9elXn4FeVsRs4yZlHeCDNDVNGdeBZk0BNUi0AhKasmFUE4N2Q

A szakkiállításon bemutatott újdonságaink:
ENERGIAHATÉKONY EFAFLEX IPARI KAPUK
EFAPREDICT DIGITÁLIS SZOLGÁLTATÁS
EGD TERMOZSILIP
STÖBICH SÉRÜLT LÍTIUM- ION JÁRMŰIPARI AKKUMULÁTOR TÁROLÁS ÉS SZÁLLÍTÓ ESZKÖZ
MULTI FIRE DETECTOR – KAMERÁS FÜST ÉS TŰZ DETEKTÁLÓ KAMERA

Az energiahatékony ipari kapuk, rakodástechnikai berendezések, valamint azok digitális prediktív karbantartása, a füst- és tűzvédelem izgalmas területei az épületüzemeltetésnek. Minden termékünk és szolgáltatásunk fókuszában az energiahatékonyság, a költséghatékony üzemeltetés, a biztonság és a megelőzés van. Ezeket az elvárt tulajdonságokat olyan technológiákkal és jövőbe mutató digitális megoldásokkal valósítjuk meg, melyek fejlesztése közel 50 éves iparági tapasztalaton alapul.

Mérnökeink bemutatták hogyan valósítható meg az ipari épületek energiahatékonyságának növelése a korszerű EFAFLEX gyorskapuk alkalmazásával.
A vállalatra szabott konkrét energetikai számítást készítettek a standunkon.

MEGELŐZZÜK AZ IPARI KAPUK VÁRATLAN MEGHIBÁSODÁSÁT ÉS A VÁRATLAN KÖLTSÉGEKET

Mérnök értékesítőink a vállalat igényeire, berendezéseire és azok használati intenzitására szabott költséghatékony karbantartási szolgáltatást kínálnak. Távoli eléréssel megvalósuló, digitális, adatalapú, közel 100 %-os üzemhányadot biztosító 0-24 szolgáltatást biztosítunk.
Rendszerünkkel támogatjuk a karbantartási budget pontos tervezését. Cél az ipari kapuk váratlan meghibásodásoktól mentes működésének biztosítása az üzemszünet mentes gyártási és logisztikai folyamatok érdekében.

Azoknak a gyártó és logisztikai cégeknek kínál megoldást az EFAPREDICT® karbantartás-szolgáltatások, amelyek nem engedhetik meg maguknak az ipari kapuk váratlan meghibásodása okozta leállások magas és szerteágazó költségeit.

Megoldást kínálunk az épületen belül rakodóállással, rámpasorral rendelkező logisztikai épületek energiahatékonyságának javítására. Munkatársaink standunkon bemutatták az EGD Termozsilip beépítésével megvalósítható energetikai beruházás részleteit. Ezzel a korszerű megoldással az EKR-ben kimutatható megtakarítást érnek el a vállalatok, így a beruházás megtérülése nagyon rövid.

Mérnök értékesítőink bemutatták a legújabb STÖBICH Technology akkumulátor szállító és tároló megoldásokat. A lítium-ion akkumulátorok rendkívül érzékenyek a mechanikus sérülésekre. A sérült akkumulátor hevesen robbannak, a keletkező gázok erősen mérgezőek. A sérült lítium-ion akkumulátorok tárolása és szállítása szigorú előírások betartásával történhet. A veszélyt a szekrény belsejében keletkező tűz jelenti. Tűz, amelyet lángkitörések, robbanások és mérgező gázok fejlődése kísér.

A STÖBICH tűz- és füstgátló megoldásokat fejlesztő és gyártó, innovatív német vállalat. Új piaci igényekre ad válasz a sérült és lítium-ion akkumulátorok tárolására és szállítására fejlesztett termékcsaládjával.

Az IN23 standunkon bemutatásra került a STÖBICH MULTI FIRE DETECTOR

Minimálisra csökkenthető a tűz keletkezése és a tűz észlelése között eltelt idő a STÖBICH optikai-termikus kamerával, mely tűz- és füstfelismerő szoftverrel rendelkezik. Ez az innovatív füst- és tűzvédelmi detektáló kamera lehetővé teszi a füst, a hőmérséklet és a természetes lángok egyetlen kamerával történő észlelését. Nem jelent akadályt a felhő, napsütés, köd, por vagy a kipufogógáz jelenléte. Ez a tűzdetektáló kiválóan alkalmas bel- és kültérre, akár nagyobb területek felügyeletére.

A STÖBICH tűz- és füstgátló megoldásokat fejlesztő és gyártó, innovatív német vállalat. Új piaci igényekre ad válasz a sérült és lítium-ion akkumulátorok tárolására és szállítására fejlesztett termékcsaládjával.

Az IN23 standunkon bemutatásra került a STÖBICH MULTI FIRE DETECTOR

Minimálisra csökkenthető a tűz keletkezése és a tűz észlelése között eltelt idő a STÖBICH optikai-termikus kamerával, mely tűz- és füstfelismerő szoftverrel rendelkezik. Ez az innovatív füst- és tűzvédelmi detektáló kamera lehetővé teszi a füst, a hőmérséklet és a természetes lángok egyetlen kamerával történő észlelését. Nem jelent akadályt a felhő, napsütés, köd, por vagy a kipufogógáz jelenléte. Ez a tűzdetektáló kiválóan alkalmas bel- és kültérre, akár nagyobb területek felügyeletére.

Sokat segíthetnek az energiaköltségek féken tartásában a jól megválasztott ipari kapuk, hiszen használatukkal csökkenthető az ipari és logisztikai épületek hűtési és fűtési energiaköltsége. Bálint Anna, az EFAFLEX Hungária Kft. marketing vezetője erről, és a vállalat Ipar Napjai kiállításon való részvételéről adott interjút lapunknak.

 

– Mivel készült az EFAFLEX Hungária Kft. az Automotive Hungary és Ipar Napjai kiállításra?

– Ez az első alkalom, amikor megjelenünk az Ipar Napjai kiállításon, a megelőző években a Construma építőipari szakkiállításon vettünk részt. Két fő üzenete van az ittlétünknek: az energiahatékonyság és a digitalizáció. Sok újdonsággal érkeztünk, a legfontosabb az energetikai számítás és az ipari kapuk Prediktív Digitális Szolgáltatása.

– Így, hogy első alkalommal van jelen a kiállításon a cég, milyen forgalomra számítottak?

– Termékinstallációkkal és folyamatos prezentációk segítségével mutatjuk be az energiahatékony ipari gyorskapu megoldásokat és a tűz- és füstgátló újdonságainkat. Komoly előkészületek, online kampány előzte meg a kiállításunkat, a célunk az volt, hogy a potenciális ügyfeleket és a meglévő partnervállalatok vezetőit és pénzügyi döntéshozóit meghívjuk a standunkra. Az első nap látogatottsága ugyan alacsonyabb volt a vártnál, azonban a második és a harmadik nap már sokan érkeztek a kiállításra. A meghívottak is szép számmal érkeztek a standhoz.

– Az energiahatékonyság kérdése megjelent a cég által a Techtogetherre adott feladatban is. Hogyan segítik az EFAFLEX termékei az energiahatékonyságot?

– A hagyományos szekcionált kapuk EFAFLEX ipari gyorskapukra történő cseréje az ipari épületek energetikai beruházása. A beruházással megtakarítható fűtési és hűtési költségek sok éven át a vállalatoknál maradnak az ipari kapuk cseréjét követően. Több kapu cseréje esetén a beruházó vállalatnak a beruházás mértékén felüli bevétele keletkezik az EKR-ben. A megtakarítás mértéke függ a logisztikai folyamatoktól és az épület paramétereitől is. A Techtogether feladattal a standunkra érkező versenyzők figyelmét ráirányítottuk arra a hosszútávú problémára, amit a magas energiaárak jelentenek.

– A kapuk nyitása és zárása során másodpercekről beszélünk. Hogyan lehet mégis ilyen nagy az energiamegtakarítás a segítségükkel?

– A Premium EFAFLEX hőszigetelt ipari kapuk két méter/szekundum sebességgel nyitnak, működésük nem akadályozza a logisztikai folyamatokat. A szekcionált kapuknál jellemző, hogy a teherautó érkezésekor kinyitják a kaput majd csak a rakodási folyamat végén zárják be azt – a mi gyorsmozgású kapuink azonban folyamatosan tudnak nyitni és zárni a targoncák áthaladásakor, ezzel megelőzhető a légcsere a külső és belső tér között, jelentős fűtési és hűtési energiamegtakarítás érhető el. Fontos megemlíteni, hogy az EFAFLEX gyorskapuk 250 ezer nyitási ciklust teljesítenek egy karbantartási intervallum alatt. Ha 365 nappal számolunk, akkor ez több mint 680 nyitás/nap! A kapuk élettartama is hosszabb, mint a hagyományos ipari kapuké. Mindegyik kapunk IoT-képes, integrálható az Ipar 4.0 folyamatokba.

 

 

Bálint Anna, EFAFLEX Hungária Kft. | Fotó: EFAFLEX

 

 

– A másik fő üzenet, a digitalizáció hogyan jelenik meg az EFAFLEX termékeiben?

– 2022-ben megalakult az EFASERVICES Hungary Kft., a cégcsoportunk rakodástechnikai berendezés és ipari kapu szerviz- és karbantartás szolgáltató cége. A standunkon bemutatjuk az EFPREDICT-et, a Prediktív Digitális Szolgáltatásunkat, aminek a kifejlesztése saját kutatás-fejlesztési projektünk. Ezzel a szolgáltatással a kapuk üzemhányada közel százszázalékos. A hálózatban működő automata gyártósorok, robotcellák és logisztikai folyamatok esetén alkalmazható integrált EFAPREDICT eszköz moduláris felépítésű. A folyamat- és működési adatok gyűjtése és intelligens elemzése lehetővé teszi az üzemi alkatrészek karbantartási idejének előrejelzését. Ezen adatok valós idejű továbbítása és feldolgozása a hálózaton keresztül egy központi üzleti rendszerben történik. Az adatvezérelt elemzések gyors megtétele szükséges a karbantartási és válaszprotokollok (emberi és automatizált) kialakítása érdekében. A gyűjtött adatok elemzése teszi lehetővé, hogy a működési hibák észlelése előtt kezdeményezze a rendszer a szükséges karbantartási feladatot, megküldve a karbantartási feladatkódot az EFASERVICES központi szerverére. A váratlan üzemszünetek költségei jelentősen csökkenthetők a szolgáltatás igénybevételével, ezen túl növelhető a vállalatok energiahatékonysága.

– Az említetteken túl milyen termékei vannak még a vállalatnak?

– Kínálatunkban találhatóak még tűzvédelmi nyílászárók. Az EFAFLEX Hungária Kft. 2005-ben alakult, 2011-től forgalmazza és telepíti a német STÖBICH cégcsoport tűzgátló megoldásait, például füstkötényfalakat, tűzvédelmi kapukat és a konvejorpályák tűzgátló lezárását. A kiállításon bemutatásra került legújabb fejlesztés a Multi Fire Detector, mely füst- és tűz detektáló intelligens kamera és felismerő szoftver. Alkalmas beltéri, kültéri és dinamikus területek (pl. szállítópályák) monitorozása. Az ipari és logisztikai épületek esetén kulcskérdés a tűz keletkezése és észlelése között eltelt idő lerövidítése. Az optikai-termikus kamera és a szabadalmazott felismerő szoftver együttes használatával elérhető a kritikus idő csökkentése. Ajánlott az MFD alkalmazása pl. hulladékkezelők és feldolgozók területén, ahol a hulladék öngyulladásának veszélyszintje magas, gabonatárolók füst- és tűz detektálására valamint olyan járműipari vállalatok esetén, ahol elektromos autókat tárolnak, melyek lítium-ion akkumulátorai kiemelt tűzveszélyt jelentenek.

A kamera összeköthető digitális tűzvédelmi rendszerekkel, ez a termék egy piaci rést tölt be, hasonló termékről nem tudunk.

A standunkon bemutatunk egy EFAFLEX gépvédelmi kaput is, ezzel együtt felépítettünk egy robotcellát, ahol egy robotkar dolgozik. A gépvédelmi kapuink elérhetők lézerálló, hegesztésálló és fokozottan tűzálló kivitelben is. Sok érdeklődő áll meg a robot mellett, mely stresszlabdát ad. Lezár a gépvédelmi kapu a robotkar működésének idejére, így védve az embert és a gépet a robot mozgása alatt. Mikor megáll a robot a labda a kiadónyílásból vehető el.

– Hogyan érintette az EFAFLEX-et az energiaválság?

– Erre a kihívásra azonnal reagáltunk, és a piac edukációját kampányszerűen folytatjuk: felhívjuk az ipar, logisztika és kereskedelem gazdasági szereplőinek figyelmét arra, hogy megelőző lépésekre van szükség. Az energiaválság nem egy rövidtávú probléma. A köztudatban, a fejekben elsődleges a nyílászárók cseréje, ha az ipari épületek energiahatékonyságának javításáról van szó, ugyanakkor sokan megfeledkeznek az ipari kapukról. Erőforrásokat fordítottunk a háttértámogatás megteremtésére. Mérnökeink helyszíni bejárással, a logisztikai folyamatok elemzésével, energetikai számítással kezdik a közös munkát. Ebben a fázisban már konkrét adatokat láthatnak a partnereink a beruházás várható eredményéről. Stratégiai megállapodást kötöttünk energetikai auditra jogosult céggel, aki garanciát vállal a számított energiamegtakarításra. Elsőként reagáltunk az iparágunkban olyan megoldás fejlesztésével, mely az épületen belüli rámpakiegyenlítők hőszigetelésével jelentős megtakarítást eredményez a beruházóknál. A Termozsilip beépítésével fűtési/hűtési energiamegtakarítás érhető el, mely a logisztikai folyamatoktól független megtakarítás.

Számos cég keresett meg minket az energiaválság hatására azzal, hogy szeretné az ipari kapuit modernizálni, és ezzel költséget megtakarítani. Tapasztalatainkat megosztjuk partnereinkkel, az energetikai beruházás teljes folyamatában, a tervezéstől a kivitelezésig, sőt azon túl a szerviz és tervszerű karbantartás szolgáltatásainkkal állunk partnerek rendelkezésére. A Prediktív Digitális Szolgáltatásunk növeli partnereink vállalati folyamatainak hatékonyságát.

Az EFAFLEX kínálatában a kereskedelemi és logisztikai vállalatok, valamint valamennyi ipari szektor gazdasági szereplője megtalálja az igényeinek megfelelő ipari gyorskaput. A mélyhűtött terek egykapus megoldása, a gépvédelmi és tisztatéri gyorskapuk, az intralogisztikai folyamatokba integrálható gyorskapuk a német vállalat K+F munkájának az eredménye.

Az 1974-ben alapított EFAFLEX az első vállalat a világon, mely alapítása óta kizárólag gyorsmozgású ipari kapuk fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A bajorországi vállalat innovatív és kreatív német mérnöki tudást kínál több mint 50 országban, világszerte.

A 2005-ben alapított EFAFLEX Hungária Kft. az ipari kapuk hazai piacának meghatározó szereplője. Az EFA GLOBAL DOCKING Kft. 2017-ben történt alapítása termékpolitikai döntés volt, ezzel a növekedéssel teljessé vált az EFA csoport rakodástechnikai berendezés kínálata.

Az ipar és a logisztika legkomolyabb területein szerzett szakmai tapasztalattal maguk mögött az alapítók felismerték, hogy a magyar piacon igény van a magas szintű, egyedi igényeket kiszolgáló, cégre szabott rakodástechnikai berendezés-karbantartási szolgáltatásokra.

EFASERVICES – az ipari kapuk és rakodástechnikai berendezés-karbantartási szolgáltatója

Alapos humán-, folyamat- és rendszerfejlesztés után – a cégcsoport 2018–2023-as digitális stratégiai tervének részeként – megkezdte munkáját az EFASERVICES. Az új szolgáltató alapítását sokéves munka előzte meg. A két kereskedelmi cég szervizfeladatait ellátó munkatársak, eszközök a továbbiakban az egyesített EFASERVICES márkanév alatt működnek. Országos szinten azonnal 30 főre bővült az új szolgáltató szervizcsapata Szombathelytől Debrecenig, ezzel együtt 12 főre emelkedett a belső szerviztámogatás, ideértve a szervizmérnököket is. Az EFAFLEX Hungária Kft. és az EFA GLOBAL DOCKING Kft. az eddig megszokott módon az ipari kapuk és rakodástechnikai berendezések értékesítésének és telepítésének munkáját folytatja.

A karbantartási szolgáltatások köre tovább bővült

A szervizszolgáltatásokat és a karbantartási szerződéseket az EFASERVICES magas szinten teljesíti, új, a partnereknek tetsző szolgáltatások kerültek bevezetésre. Az EFASERVICES csapata foglalkozik az ipari kapuk rekonstrukciótervezésével, ami azt jelenti, hogy az energetikailag már nem korszerű 15–20 éves kapukra rekonstrukciós terveket és költséganalízist készítenek több évre előre, így segítve az ügyfeleket a gazdaságos üzemeltetésben.

 

A hagyományos kapuk EFAFLEX kapukra történő cseréjét az EFASERVICES energetikai számítással segíti. További új szolgáltatás a tervszerű hulladékgazdálkodás – a régi kapuk szakszerű megsemmisítésével. Az életciklus-management és a fix havidíjas szolgáltatási csomag is a portfólió részét képezi, ami a kapukra vonatkozóan minden költséget tartalmaz. Tehát célzottan, cégre szabott karbantartási ajánlatot kapnak a partnerek.

Ezek a szolgáltatások az ipari kapuk és rakodástechnikai berendezések szegmensében újdonságnak számítanak. Az EFASERVICES célja, hogy egy ipari épületben – ahol jelen van – minél több szolgáltatást biztosítson egy kézből. Az üzleti folyamatok újjászervezésével, az integrált ügyviteli rendszer bevezetésével, az egységes képzési struktúra kialakításával létrejött a vállalat kutatás-fejlesztési tevékenységének alapja és a közös tudásbázis.

Az ipari kapuk meghibásodása okozta üzemszünetek megelőzhetők az EFAPREDICT digitális szolgáltatással

Az EFASERVICES kifejlesztette az ipari kapuk IoT-alapú prediktív karbantartását, ezzel az információs technológiát kombinálta az üzemeltetési technológiával. A fejlesztés célja nem a hiba javítása, hanem annak bekövetkezésének megelőzése. A hálózatban működő automata gyártósorok, robotcellák és logisztikai folyamatok esetén alkalmazható integrált EFAPREDICT eszköz moduláris felépítésű. A folyamat- és működési adatok gyűjtése és intelligens elemzése lehetővé teszi az üzemi alkatrészek karbantartási idejének előrejelzését.

Ezen adatok valós idejű továbbítása és feldolgozása a hálózaton keresztül egy központi üzleti rendszerben történik. Az adatvezérelt elemzések gyors megtétele szükséges a karbantartási és válaszprotokollok (emberi és automatizált) kialakítása érdekében. A gyűjtött adatok elemzése teszi lehetővé, hogy a működési hibák észlelése előtt kezdeményezze a rendszer a szükséges karbantartási feladatot, megküldve a karbantartási feladatkódot az EFASERVICES központi szerverére.

Az iparban a gyártósorok gépvédelmi kapui, az automatizált logisztikai folyamatok ipari kapui kritikus pontok. Meghibásodásuk egész gyártósorokat, ellátási folyamatokat állíthat meg. Az EFAPREDICT digitális szolgáltatás alkalmazásával elkerülhetők a váratlan leállások okozta termeléskiesésből eredő költségek. Az EFASERVICES által fejlesztett EFAPREDICT karbantartási szoftver alkalmazásával megvalósul a berendezések 100%-os üzemhányada, az energiahatékony működés és az erőforrások hatékony felhasználása.

Az EFAPREDICT szolgáltatással még azelőtt észleli a szolgáltató a küszöbönálló hibákat, mielőtt azok bekövetkeznének. A szolgáltatás további előnye, hogy lehetővé válik a karbantartási munkák ütemezése a gyártási és logisztikai folyamatokhoz igazítva. A kapuk karbantartása a kevésbé forgalmas időablakokban végezhető el, ezzel a vállalat termelésének szüneteltetése elkerülhető. A karbantartási feladatok szükségessége adatalapon valósul meg, így a kapuk üzemeltetése gazdaságosabb, mint a gyártók által megadott szervizintervallumok alkalmazásával.

A magyarországi közép- és nagyvállalatok körében készített Ernst & Young felmérés szerint a vállalatok több mint 80 százaléka egyetért azzal, hogy energiahatékonyságot növelő beruházásokra szükség van a versenyképesség fenntartásához.

Jelentős fűtési és hűtési költség-megtakarítás érhető el éven belüli megtérüléssel az alábbi két energetikai beruházással. A hagyományos ipari kapuk cseréje EFAFLEX gyorskapukra azoknál az ipari épületeknél térül meg a leggyorsabban, ahol nagy targoncaforgalom jellemzi a logisztikai folyamatokat. Az EGD Termozsilip az épületen belül rámpakiegyenlítőkkel rendelkező rakodóállás hőszigetelése, alkalmazása a rakodási folyamatok intenzitásától függetlenül energiamegtakarítást eredményez.

A hagyományos ipari kapuk cseréje EFAFLEX gyorskapukra

A modern, hőszigetelt ipari kapuk alacsony hőátbocsátási tényezője jelentős energiamegtakarítást tesz lehetővé, ugyanakkor további, meglepően magas megtakarítás köszönhető az energiahatékony EFAFLEX gyorsmozgású kapuk nagy nyitási sebességének. A hőszigetelt EFAFLEX ipari kapuk nyitási sebessége akár 2m/s. Nagy targoncaforgalom esetén is minden áthaladáskor nyitnak és zárnak a rakodási folyamat lassítása nélkül. A hagyományos, lassú ipari kapuk gyakran a teljes rakodási folyamat alatt nyitva vannak. Ez azonban rendkívül pazarló megoldás! Az EFAFLEX gyorsmozgású kapuk alkalmazásával jelentősen csök­ken a külső és belső tér között a légcsere a rakodás során, ezzel csökken az épület fűtési és hűtési költsége.

 

Az épületen belül lévő rakodóállások hőszigetelt, hőhídmentes zsilipje

Több éves szakmai tapasztalatnak és fejlesztési munkának köszönhető az EFA GLOBAL DOCKING energetikai megoldása, az EGD Termozsilip.

Az épületen belül működő rámpakiegyenlítők acélfelülete korántsem rendelkezik kedvező hőátbocsátási tényezővel. Gyakorlatilag a rámpakiegyenlítőn távozik a fűtési és a hűtési energia az ipari épületből télen-nyáron, éjjel-nappal, függetlenül attól, hogy a rakodóállás használatban van vagy sem. Az EGD Termozsilip – a hőszigetelt oldalpane­lekkel kombinált hőszigetelt, hőhídmentes EFAFLEX gyorskapu – alkalmazásával az épületen belül rámpakiegyenlítőkkel rendelkező rakodóállások esetén érhető el jelentős energiamegtakarítás. Ez az energiamegtakarítás a rakodóállások használati intenzitástól független.

További, a logisztikai folyamatokkal összefüggő energiamegtakarítással lehet számolni az EGD Termozsilip beépítését követően. A termozsilipbe épített EFAFLEX ipari kapu nagy nyitási és zárási sebességével ebben az esetben is csök­ken a légcsere a külső és a belső tér között. Nincs szükség a rakodás során a kapuk állandó nyitva tartására. További előnyt jelent, hogy ezzel a beruházással az energiamegtakarításon túl a gyártási és logisztikai berendezések, áruk védelme és az épületben tapasztalható munkakörülmények javulnak.

Az épületek energiahatékonyságát növelő beruházások az EKR-ben

A hagyományos szekcionált kapuk cseréje EFAFLEX ipari gyorskapukra és az EGD Termozsilip energetikai beruházásnak minősül az EKR-ben. Az energiamegtakarítás sok éven át a gazdasági társaságnál marad a beruházást követően.

Cégcsoportunk az ipari épületek energiahatékonyságát növelő beruházásokat kínál, melyek az EKR szerint kimutatható energiamegtakarítást eredményeznek. Az EKR-rel tovább csökken az energetikai beruházások megtérülési ideje. A szükséges energetikai auditot szerződött partnerünk végzi. A beruházás energetikai számításától a tervezésen át a telepítésig az ipari épületre, cégre és az alkalmazott gyártási és logisztikai folyamatokra szabott energiahatékonyságot növelő megoldást kínálunk.

 

Az 1974-ben alapított EFAFLEX az első vállalat a világon, mely alapítása óta kizárólag gyorsmozgású ipari kapuk fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A bajorországi vállalat innovatív és kreatív német mérnöki tudást kínál világszerte, több mint 50 országban.

A 2005-ben alapított EFAFLEX Hungária Kft. az ipari kapuk hazai piacának meghatározó szereplője. A rakodástechnikai berendezések kínálatával tovább bővült a termékpaletta az EFA GLOBAL DOCKING Kft. alapításával. A cégcsoport fejlődésének a következő lépése az EFASERVICES szerviz és karbantartásszolgáltató cégének az alapítása volt.

EFASERVICES – az ipari kapuk és rakodástechnikai berendezések karbantartásszolgáltatója

Alapos humán-, folyamat- és rendszerfejlesztés után – a cégcsoport 2018-2023-as digitális stratégiai tervének részeként – az EFASERVICES karbantartásszolgáltató cég megkezdte munkáját. Az EFAFLEX Hungária Kft. és az EFA GLOBAL DOCKING Kft. kereskedelmi divíziója az eddig megszokott módon a berendezések értékesítését és telepítését végzi a továbbiakban. A két cég szervizfolyamatainak eszközei, a szervizfeladatokat ellátó munkatársak az EFASERVICES márkanév alatt folytatják tevékenységüket. Országos szinten 30 főre bővült az új szolgáltató szervizcsapata Szombathelytől Debrecenig, emellett 12 főre bővült a belső szerviztámogatás, ideértve a szervizmérnököket is.

Sok új szolgáltatással indította működését

Az eddig megszokott szerviz szolgáltatásokat és a karbantartási szerződéseket az EFASERVICES magas szinten teljesíti. Az egyesített szervizszolgáltató új szolgáltatásokkal áll a partnerek rendelkezésére.

A cég foglalkozik az ipari kapuk rekonstrukciótervezésével, ami azt jelenti, hogy az energetikailag már nem korszerű 15-20 éves kapukra rekonstrukciós terveket és költséganalízist készít több évre előre, így segítve az ügyfeleket a gazdaságos üzemeltetésben. A hagyományos kapuk EFAFLEX kapukra történő cseréje esetén az EFASERVICES energetikai számítással segíti a partnereket az EKR alkalmazása során.

Az EFASERVICES további új szolgáltatása a tervszerű hulladékgazdálkodás – a régi kapuk szakszerű megsemmisítésével.

Az életciklus-management és a fix havidíjas szolgáltatási csomag is a portfólió részét képezi, ami a kapukra vonatkozóan minden költséget tartalmaz. Tehát célzottan, személyre szabott karbantartási ajánlatot kapnak a cég ügyfelei.

Ezek a szolgáltatások az ipari kapuk és rakodástechnikai berendezések szegmensében újdonságnak számítanak. Az EFASERVICES célja, hogy egy ipari épületben – ahol jelen van – minél több szolgáltatást biztosítson egy kézből.

Az előkészítési folyamatokat követően az EFASERVICES elindította a saját K+F munkáját.

 

Az ipari kapuk meghibásodása okozta üzemszünetek megelőzhetők az EFAPREDICT digitális szolgáltatással

Az EFASERVICES kifejlesztette az ipari kapuk IoT alapú prediktív karbantartását, ezzel az információs technológiát kombinálta az üzemeltetési technológiával. A fejlesztés célja nem a hiba javítása, hanem annak bekövetkezésnek megelőzése.

 

A hálózatban működő automata gyártósorok, robotcellák és logisztikai folyamatok esetén alkalmazható integrált EFAPREDICT eszköz moduláris felépítésű. A folyamat- és működési adatok gyűjtése és intelligens elemzése lehetővé teszi az üzemi alkatrészek karbantartási idejének előrejelzését. Ezen adatok valós idejű továbbítása és feldolgozása a hálózaton keresztül egy központi üzleti rendszerben történik. Az adatvezérelt elemzések gyors megtétele szükséges a karbantartási és válaszprotokollok (emberi és automatizált) kialakítása érdekében. A gyűjtött adatok elemzése teszi lehetővé, hogy a működési hibák észlelése előtt kezdeményezze a rendszer a szükséges karbantartási feladatot, megküldve a karbantartási feladatkódot az EFASERVICES központi szerverére.

 

Az iparban a gyártósorok gépvédelmi kapui, az automatizált logisztikai folyamatok ipari kapui kritikus pontok. Meghibásodásuk egész gyártósorokat, ellátási folyamatokat állíthat meg. Az EFAPREDICT szolgáltatás alkalmazásával elkerülhetők a váratlan leállások okozta termeléskiesésből eredő költségek.

Az EFASERVICES által fejlesztett EFAPREDICT karbantartási szoftver alkalmazásával megvalósul a berendezések 100%-os üzemhányada, az energiahatékony működés és az erőforrások hatékony felhasználása.

Az EFAPREDICT szolgáltatással még azelőtt észleli a szolgáltató a küszöbön álló hibákat, mielőtt azok bekövetkeznének. Ezzel lehetővé válik a karbantartási munkák ütemezése a gyártási és logisztikai folyamatokhoz igazítva. A kapuk karbantartása a kevésbé forgalmas időablakokban végezhető el, ezzel a vállalat termelésének szüneteltetése elkerülhető. A karbantartási feladatok szükségessége adatalapon valósul meg, így a kapuk üzemeltetése gazdaságosabb, mint a gyártók által megadott szervizintervallumok alkalmazásával.

IN23 – Tudjon meg többet az EFAPREDICT digitális szolgáltatásról

Az Ipar napjai kiállításon az A pavilon 304A standján többet megtudhat a szolgáltatás részleteiről.

A standon a cégcsoport mérnök értékesítői az Ön vállalatának termelési folyamatára vagy logisztikai tevékenységére, az alkalmazott ipari kapukra és azok használati intenzitására szabott költséghatékony karbantartási szolgáltatást kínálnak. Megismerheti a távoli eléréssel megvalósuló, digitális, adatalapú, közel 100%-os üzemhányadot biztosító Prediktív Digitális Szolgáltatást.

Regisztráció a díjmentes Ipar Napjai belépőért itt!

A kiállításon workshopokkal, érdekes témákkal, valamint nyereményjátékkal is várják az érdeklődőket.

Az EFAFLEX Hungária Kft. és az EFA GLOBAL DOCKING Kft. az ipari épületek energiahatékonyságát növelő megoldásokat kínál a standon. A hagyományos ipari kapuk cseréje EFAFLEX gyorskapukra energetikai beruházásnak minősül az EKR-ben. Az EGD Termozsilip az ipari épületen belül működő rámpák hőszigetelésével jelentős fűtési és hűtési energiamegtakarítást tesz lehetővé, mely megtakarítás éveken át a vállalatoknál marad a beruházást követően.

Időpont foglalása itt, várunk az A pavilon 304 standon.

Május 16-17. között, az Automotive Hungary szakkiállításon, a Hungexpon mérik össze tudásukat az ország legjobb mérnökhallgatói. Az autopro.hu szervezésében megrendezésre kerülő Techtogether az évek során fogalommá vált – idén pedig már tizedik alkalommal kerül sor a versenyre. A 2023-as Techtogether Automotive Hungary versenyen tíz egyetemi csapat vesz részt.

Az idei évben május 16-a és 19-e között kerül megrendezésre az Ipar Napjai szakkiállítás, és társrendezvénye, az Automotive Hungary. Az Ipar Napjai tizenegyedik, míg az Automotive Hungary várja az érdeklődőket a budapesti Hungexpo területén. A rendezvény a Kiállítási Központ A, D és E pavilonjaiban lesz megtalálható.

A két kiállítás közös megrendezésének hála az idei évben minden adott lesz ahhoz, hogy sok érdeklődő mellett, jó hangulatban kerüljön sor a Techtogether Automotive Hungary mérnökhallgatói versenyre. Az idei kiírás érdekessége, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a verseny kétnapos lesz.

Velük találkozhatunk

A 2023-as, tizedik Techtogether Automotive Hungary-n a következő csapatok vesznek részt – köztük egy teljesen új alakulattal a BME Suborbitis személyében, valamint nagy visszatérő a Miskolci Egyetem újjáalakult csapata.

Ahogyan az a listáról is kiderül, a tíz kiírás alatt már szokásossá váló intézmények delegálnak csapatokat a Techtogether Automotive Hungary mezőnyébe. Lesznek tehát versenyzők a győri Széchenyi István Egyetemről, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, a Miskolci Egyetemről, a Szegedi Egyetemről, a Neumann János Egyetemről, a Pannon Egyetemről és az Eötvös Loránd Tudományegyetemről is.

Nélkülük nem lenne az igazi

Szokás szerint számos vállalat támogatja a versenyt feladatokkal és díjakkal is, valamint idén az Audi Hungaria Zrt. arany támogatóként jelenik meg. A következő vállalatok adnak feladatot a csapatoknak: BPW Hungária Kft., EFAFLEX Hungária Kft., Hepenix Kft., HUMDA Lab, Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft., Kvalix Automatika Kft., msg Plaut Hungary Kft., PMT, Schaeffler Savaria Kft., SMC Hungary Kft. és Trenkwalder Recruitment Kft. Ahogy mindig, természetesen az idei évben is az autopro.hu szervezi meg a rendezvényt.

A rendezvény nem jöhetne létre a helyszínt biztosító Hungexpo nélkül se, ahogyan a Gépipari Tudományos Egyesület és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) munkája is elengedhetetlenül fontos a Techtogether Automotive Hungary megrendezéséhez.

Látogasson el május 16-17. között a Hungexpora és találkozzon hazánk legtehetségesebb mérnökhallgatóinak megmérettetésén!

Vegyen részt a Techtogether Automotive Hungary jubileumi kvízén!
Az idén 10 éves Techtogether Automotive Hungary mérnökhallgatói versenyeken mindeddig többezer egyetemi hallgató mérte össze a tudását. Azt gondolhatnánk, hogy a verseny kizárólag a műszaki feladatokról szólt, de a gyártás-, termék- és technológiafejlesztés mindig összehangoltan működik a vállalatok HR, marketing, értékesítési, gazdálkodási és egyéb részlegeivel. Ebből kifolyólag a versenyeken is mindig tágabb körből igyekeztünk feladatokat találni. A jubileumi alkalomból kifolyólag az elmúlt 10 év kvízei alapján összeállítottunk egy kérdéssort, amit kiegészítettünk a versenyre vonatkozó néhány könnyen megválaszolható kérdéssel.

Élje át a Techtogether versenyélményt és tesztelje tudását, a legújabb, nem csupán versenycsapatoknak szóló kvízünkben! Kattintson az alábbi linkre és töltse ki kvízünket május 16. 12 óráig, hogy elvihesse a számos nyeremény egyikét! Támogassa kedvenc csapatát azzal is, hogy a kvízben őket jelöli meg a verseny várható győzteseként, amivel a versenyzők további pontokat szerezhetnek!

A megmérettetés a helyszínen is folytatódik május 17-én. Amennyiben szeretné elvinni az értékes díjak egyikét, jöjjön el a Techtogether Automotive Hungary versenyre a Hungexpo kiállítási területére, ahol a kvíz kitöltői számára kijelölt további feladat megoldására nyílik lehetőség. A három legjobb megoldást benyújtó közül az első 30.000 Ft, a második 20.000 Ft a harmadik helyezett 10.000 Ft értékű ajándékot kap, melyet a mérnökhallgatói versenyünk eredményhirdetését megelőzően, május 17-én adunk át.

Mindenki nyer, hiszen tudása bővítése mellett a helyszínen találkozhat a magyar autó- és gépipar vezetőivel, kiemelkedő tudású mérnökeivel és szakembereivel a verseny helyszínéül szolgáló kiállításon!

A kérdések összeállításában a Gépipari Tudományos Egyesület, a Trenkwalder Recruitment Kft. a Tequa International Kft. munkatársai segítettek.

 

 

„A vállalatok több mint 80 százaléka szerint energiahatékonyságot növelő beruházásokra is szükség van a versenyképesség fenntartásához.” – jelenti az Ernst & Young, a magyarországi közép- és nagyvállalatok körében készített felmérésében. Az ipari vállalatok energetikai beruházása akár éven belül is megtérülhet a fűtési és hűtési költségek megtakarításával. Ezzel a vállalatok jelentős versenyelőnyre tehetnek szert most és az elkövetkező években. Hogyan tudják hatékonyabbá tenni az energiafogyasztásukat? Ennek jártunk utána.

Hogy állnak a vállalatok az energiahatékonysággal?

Ugyan kiemelt stratégiai kérdés és egyértelműen foglalkoztatja az ipari vállalatok vezetőit az energiahatékonyság növelésének szükségessége, az Ernst & Young felmérése alapján közölt számok azonban meglehetősen beszédesek és ijesztőek. A legtöbb hazai cég energiaköltsége 2022-ben minimum a háromszorosára nőtt: eszerint tízből nyolc cég energiaköltsége legalább megtriplázódott tavaly, míg a megkérdezettek közel fele (46 százalék) minimum ötszörös emelkedést tapasztalt. Ugyanakkor a kutatás kimutatta, hogy mindössze a vállalatok negyede döntött úgy, hogy a jelenlegi fogyasztását energetikai beruházással csökkentené. Ez a tendencia nem túl biztató.

A jelenlegi energiakrízis új megközelítést igényel a döntéshozóktól. A hagyományos pénzügyi szemléletű vállalatvezetők azonnali lépést tettek, hogy legalább részben áthárítsák a megnövekedett energiaköltségeket a fogyasztókra. Azonban az áremelés aligha jelent gazdaságilag sikeres megoldást. Ezzel szemben a stratégiai szinten gondolkodó, rugalmasságra és gyors cselekvésre kész vállalatvezetők a gazdasági környezet veszélyeit és a támogatási lehetőségeket együttesen elemezve megelőző, stratégiai lépéseket tesznek az energiahatékonyság növelésére. Ez pedig rövid- és hosszútávon is sokkal eredményesebb megoldás. Ezzel jelentősen csökkenthetők az energiaszámlák és ne feledkezzünk meg arról, hogy az energiahatékonyság növelésével a vállalat komoly lépést tesz a fenntartható működés irányába. A fenntarthatóság a vállalatok szempontjából a közelmúltig úgy jelent meg, mint extra költség, mely egyértelműen negatív hatással van a vállalat versenyképességére és pénzügyi eredményére. A mai körülmények között meg kell fordítani a gondolatmenetet és cselekedni kell: kifizetik az elkövetkező hónapokban a megnövekedett energiaszámlákat vagy energetikai beruházásokba fektetik ezt a pénzt? A vállalatoknak akár a beruházás értékét meghaladó bevételük is keletkezhet a fenntarthatóságot növelő energetikai beruházással. Ezen túl nő a vállalat versenyképessége és pozitív megítélése a stakeholderek, mint például fogyasztók, beszállítók, alkalmazottak részéről.

Hogyan keletkezhet a beruházást meghaladó bevétel az ipari épületeket érintő energetikai beruházással?

Magyarországon is elérhető az Európa 16 országában már sikerrel alkalmazott, az ipari épületek energiahatékonyságának növelését célzó támogatási rendszer.

A cégek bevételre tehetnek szert az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerben (EKR) az ipari épületeket érintő energetikai beruházással. Első lépésként érdemes egy, az EKR-t ismerő és alkalmazó beszállítót bevonni a tervezésbe, aki rendelkezik az EKR-hez szükséges kalkulációval, EKR-tapasztalattal, ismeri a megtakarítási lehetőségeket. Meglepő lehet például, hogy míg a napelemek telepítése nem, addig a hagyományos ipari kapuk cseréje gyorsmozgású ipari kapukra energetikai beruházásnak minősül az EKR-ben.

A közös munka az energetikai táblázat kitöltésével indul. A beruházó gazdasági társaság ipari épületének energetikai paramétereivel kitöltött kalkuláció azonnal megmutatja a megtakarítási lehetőséget. A vállalatok az energetikai beruházással megtakarított GJ-ok értékesítésével tehetnek szert bevételre, továbbá alanyi jogon igénybe vehetik a TAO-kötelezettség csökkentését is. Ezzel a beruházás megtérülése hónapokban mérhető, a közepes fejlesztések esetén akár azonnali megtérüléssel lehet számolni, több ipari kapu cseréjével pedig a beruházást meghaladó bevétele keletkezik a beruházónak. Az EFAFLEX gyorsmozgású kapuk magyarországi forgalmazója elmondta, hogy a megnövekedett igények miatt célszerű a közös helyszíni felmérést mielőbb egyeztetni az energetikai számítás elvégzése érdekében. Ez az első lépés a vállalati döntés előtt és nem jár költséggel az ipari kapuk cseréjét tervező vállalat számára.
Az egyik leggyorsabban megtérülő, az ipari épületek energiahatékonyságát növelő beruházás a hagyományos ipari kapuk cseréje gyorsmozgású ipari kapukra.
© EFAFLEX Hungária Kft.

A hosszútávú fűtésmegtakarítás lehet a legnagyobb előny

Az ipari épületek esetén az ipari kapuk hőátbocsátási tényezője, nyitási sebessége és a vállalat logisztikai folyamatai együttesen befolyásolják az épület fűtési és hűtési energiaszükségletét. Az ipari kapuk rekonstrukciójával az ipari épületek energiahatékonysága nő. A korszerű, hőszigetelt ipari kapuk alacsony hőátbocsátási tényezője meghatározó hatékonyságnövelő tényező, ugyanakkor meglepően magas megtakarítás köszönhető a gyorsmozgású kapuk nyitási sebességének. A modern gyorsmozgású ipari kapuk nagy nyitási és zárási sebessége miatt csökken a külső és belső tér között a légcsere. A hagyományos ipari kapuk gyakran a teljes rakodási folyamat alatt nyitva vannak. Ez azonban rendkívül pazarló megoldás! Az energiahatékony gyorsmozgású kapuk nyitási sebessége akár 2m/s, a logisztikai folyamatok lassítása nélkül rendkívül gyorsan nyitnak-zárnak, ezzel nagymértékben csökkentik az épület fűtési és hűtési költségét. Az energetikai beruházás a rövid megtérülés után sok éven át biztosítja az alacsony fűtési és hűtési költségeket, mely megtakarítás a gazdasági társaságnál marad.

A megnövekedett energiaárak okozta gazdasági környezetet nem szükséges bemutatni, az energiakrízis kivétel nélkül minden szektorra hatással van. A vállalatvezetők keresik a megoldást, hogyan csökkenthetik a vállalatok energiafogyasztását. Két szemlélettel vizsgálják a lehetőségeket, megszorítás vagy energetikai fejlesztés. Az energetikai beruházásba fektetett tőke azonban hamarabb megtérül, mint sokan gondolnák.

A modern vállalatvezetés alaptétele a gazdasági változások folyamatos követése, a gyors alkalmazkodás. Ha a döntéshozók az elkövetkezendő hónapokban fizetendő fűtési vagy hűtési költségekre szánt forrásokat inkább energetikai beruházásra szánják, az alábbi kedvező lehetőségekkel találják szembe magukat.

Az energiahatékonyság növelése a kulcs

A cégek akár bevételre is szert tehetnek az ipari épületek energiahatékonyságának növelését célzó beruházással az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerben (EKR). Az Európában már 16 tagállamban sikerrel alkalmazott szisztéma lényege, hogy a gazdasági társaságok olyan beruházást valósítsanak meg, mely igazolt energiamegtakarítást eredményez.

De hogy néz ki ez a folyamat a gyakorlatban? Első lépésként érdemes egy, az EKR-t ismerő és alkalmazó beszállítót bevonni a tervezésbe, aki rendelkezik az EKR-hez szükséges kalkulációval, EKR tapasztalattal, ismeri a megtakarítási lehetőségeket. Meglepő lehet például, hogy míg a napelemek telepítése nem, addig a hagyományos ipari kapuk cseréje gyorsmozgású ipari kapukra energetikai beruházásnak minősül az EKR-ben. A közös munka az energetikai táblázat kitöltésével indul. A beruházó gazdasági társaság ipari épületének energetikai paramétereivel kitöltött kalkuláció azonnal megmutatja a megtakarítási lehetőséget. A vállalatok bevételre tehetnek szert az energetikai beruházással megtakarított GJ-ok értékesítésével, továbbá alanyi jogon igénybe vehetik a TAO-kötelezettség csökkentését is. A beruházás megtérülése hónapokban mérhető, a közepes fejlesztések esetén akár azonnali megtérüléssel lehet számolni, több ipari kapu cseréjével pedig a beruházást meghaladó bevétele keletkezik a beruházónak.

A legnagyobb előny a hosszú távon megtakarított fűtési költség

Az ipari épületek esetén az ipari kapuk hőátbocsátási tényezője, nyitási sebessége és a vállalat logisztikai folyamatai együttesen befolyásolják az épület fűtési energiaszükségletét. Az ipari kapuk rekonstrukciójával az ipari épületek energiahatékonysága nő. A korszerű, hőszigetelt ipari kapuk alacsony hőátbocsátási tényezője meghatározó hatékonyságnövelő tényező, ugyanakkor meglepően magas megtakarítás köszönhető a gyorsmozgású kapuk nyitási sebességének. A modern gyorsmozgású ipari kapuk nagy nyitási és zárási sebessége miatt csökken a külső és belső tér között a légcsere. A hagyományos ipari kapuk gyakran a teljes rakodási folyamat alatt nyitva vannak. Ez azonban rendkívül pazarló megoldás – ne fűtse az udvart! Az energiahatékony gyorsmozgású kapuk nyitási sebessége akár 2m/s, a logisztikai folyamatok lassítása nélkül rendkivül gyorsan nyitnak-zárnak, ezzel nagymértékben csökkentik az épület fűtési költségét. Az energetikai beruházás a rövid megtérülés után sok éven át biztosítja az alacsony fűtési költségeket, mely megtakarítás a gazdasági társaságnál marad.

Egy autóipari beszállító már váltott: így valósult meg a projekt

A vállalat által használt ipari épület több mint 200 000 m2 alapterületű, a fűtésrendszere pedig gázüzemű és 80 db ipari kapuval rendelkezik. A vállalati logisztika nagy targoncaforgalommal működik.

A fejlesztés indulásakor az alábbi paraméterek jellemezték a cég logisztikai folyamatait.

Jellemzően az összes ipari kapu közül 3 db hagyományos szekcionált kapun történt a logisztikai folyamatok 40%-a. A gyors, akadálytalan rakodás bonyolítása érdekében naponta minimum 40 alkalommal, minimum 10 percig folyamatosan nyitva voltak a gyakori használatban lévő ipari kapuk.

Az épület műszaki jellemzőinek vizsgálatával, úgy mint a kapun megvalósuló légcsere mérésével, a fűtési rendszer COP-teljesítményadatainak felhasználásával és az elvárt hőmérséklet figyelembevételével a számított energiaveszteség ennél az épületnél közel 330 000 Kwh/év volt.

Az alábbi diagram azt szemlélteti, hogy az energetikai fejlesztés során üzembe helyezett hőszigetelt, hőhídmentes gyorsmozgású kapukkal az energiamegtakarítás több mint 1000 GJ/év, a beruházás megtérülése pedig 16 hónap.

A mai energiaárakkal modellezett energiamegtakarítás ennél az energetikai beruházásnál több mint 18 millió Ft/év. A beépített hőszigetelt, hőhídmentes gyorsmozgású kapuknak rendkívül alacsony a karbantartás-szükséglete az elkövetkező években, a karbantartási költségek elenyészőek a fűtési költségmegtakarításhoz képest.

Szempontok a költségcsökkenésen túl

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy az energiahatékonyság növelésével csökken a környezet terhelése. Közhelyszerű tény, hogy az a legzöldebb energia, amit nem kell megtermelni, mert nincs rá szükség. A bemutatott beruházással a vállalat CO2-megtakarítása több mint 60 tCO2 e/év. Ezen felül további mérhető előnyként kell megemlítenünk a munkakörnyezet komfortjának növekedését, valamint a növekvő munkateljesítményt is.

Az energiahatékonyság növelése stratégiai kérdés az ipar, a kereskedelem és a logisztika szereplői számára. Az ipari csarnokok és logisztikai épületek tudatos energetikai tervezése, a jól megválasztott külső és belső ipari gyorsmozgású kapuk hozzájárulnak a fűtési/hűtési költségek és a környezetterhelés csökkentéséhez, a vállalati teljesítmény növeléséhez.

A közlekedést és az ipart megelőzve az épületek energiafogyasztása a legnagyobb az Európai Unióban. A 2030-as Uniós energiahatékonysági célkitűzések elérése érdekében minden tagállamnak rendelkeznie kell nemzeti energia- és klímatervvel.

A hazánkban kevéssé, Európa 16 tagállamban viszont jól ismert és alkalmazott Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) a nagyvállalatokat és a kkv-kat is érinti. A szisztéma lényege, hogy a vállalatok olyan beruházást valósítsanak meg, mely igazolt energiamegtakarítást eredményez.

Nem minden fejlesztés minősül energetikai beruházásnak az EKR-ben

A gyors megvalósíthatóság érdekében az első lépés egy EKR-tapasztalattal rendelkező beszállító bevonása a rekonstrukciós folyamatba, aki rendelkezik az EKR-hez szükséges kalkulációval, ismeri a megtakarítási lehetőségeket és hitelesített kimutatást készít a beruházás által megtakarított energia kimutatására.

Meglepő lehet például, hogy míg a napelemek telepítése nem, addig a hagyományos ipari kapuk cseréje EFAFLEX gyorsmozgású ipari kapukra energetikai beruházásnak minősül az EKR-ben. A közös munka az energetikai táblázat kitöltésével indul. A beruházó ipari épületének energetikai paramétereivel kitöltött kalkuláció azonnal megmutatja a megtakarítási lehetőséget. A vállalatok bevételre tehetnek szert az energetikai beruházással megtakarított Gigajoule-ok értékesítésével, továbbá alanyi jogon igénybe vehetik a TAO-kötelezettség csökkentését is. A beruházás megtérülése hónapokban mérhető, több ipari kapu cseréjével pedig a beruházást meghaladó bevétele keletkezik a beruházónak.

A legnagyobb előny a hosszú távon megtakarított fűtési költség

Az ipari épületek esetén az ipari kapuk hőátbocsátási tényezője, nyitási sebessége és a vállalat logisztikai folyamatai együttesen befolyásolják az épület fűtési energiaszükségletét. A hőszigetelt ipari kapuk alacsony hőátbocsátási tényezője meghatározó hatékonyságnövelő tényező, ugyanakkor a meglepően magas megtakarítás a gyorsmozgású kapuk nyitási sebességének köszönhető. A gyorsmozgású ipari kapuk nagy nyitási és zárási sebessége miatt csökken a külső és belső tér közötti légcsere.

A hagyományos ipari kapuk gyakran a teljes rakodási folyamat alatt nyitva vannak. Ez azonban rendkívül pazarló megoldás! Az energiahatékony gyorsmozgású kapuk nyitási sebessége akár 2 méter/szekundom, a logisztikai folyamatok lassítása nélkül rendkívül gyorsan nyitnak-zárnak, alkalmazásukkal nagymértékben csökken az épület fűtési költsége. Az energetikai beruházás a rövid megtérülés után sok éven át biztosítja az alacsony fűtési költségeket, mely megtakarítás a gazdasági társaságnál marad.

Nézzük meg egy autóipari beszállító valósult beruházását és a megtakarítási eredményét!

A vállalat által használt ipari épület több mint 200 ezer négyzetméter alapterületű, a fűtésrendszere pedig gázüzemű és 80 darab ipari kapuval rendelkezik.

Jellemzően az összes ipari kapu közül három darab hagyományos szekcionált kapun történt a logisztikai folyamatok 40 százaléka. Naponta minimum 40 alkalommal, minimum 10 percig folyamatosan nyitva voltak a gyakori használatban lévő ipari kapuk.

A kapun megvalósuló légcsere mérésével, a fűtési rendszer COP-teljesítményadatainak felhasználásával és az elvárt hőmérséklet figyelembevételével a számított energiaveszteség ennél az épületnél közel 330 ezer kilowattóra/év volt.

Az alábbi diagram azt szemlélteti, hogy az energetikai fejlesztés során üzembe helyezett hőszigetelt, hőhídmentes gyorsmozgású kapukkal az energiamegtakarítás több mint 1000 Gigajoule/év, a beruházás megtérülése pedig 16 hónap:

A mai energiaárakkal modellezett energiamegtakarítás ennél az energetikai beruházásnál több mint 18 millió Forint/év.

Szempontok a költségcsökkenésen túl

Közhelyszerű tény, hogy az a legzöldebb energia, amit nem kell megtermelni, mert nincs rá szükség. A bemutatott rekonstrukcióval a vállalat szén-dioxid-megtakarítása több mint 60 tonna szén-dioxid/év.

Az energetikai beruházás akkor sikeres, ha egy adott gazdasági tevékenység végzését kevesebb energia felhasználásával oldják meg. Az energiahatékonyság növeli a gazdasági társaságok növekedési potenciálját és versenyképességét, csökkenti a beruházók energiaszámláit.

A TCO alkalmazásával tervezhető a rekonstrukció megtérülése. Egy Premium EFAFLEX gyorsmozgású ipari kapu akár csak a következő egy évet vizsgálva olcsóbb választás, mintha egy hagyományos szekcionált ipari kapuval számolunk.

A hagyományos megközelítés szerint a beruházások elsődleges és legfontosabb szempontja az ár. Ez a megközelítés elavult. A rakodástechnikai berendezések akár 15-20 évig ipari mennyiségű munkát végeznek, ezért komplex beszerzési stratégiát igényelnek.

A döntés során figyelemmel kell lenni a berendezések energiahatékonyságára, megbízhatóságára, a vállalati folyamatok gyorsaságára gyakorolt hatásukra és az életciklusa során felmerülő tényezők költségeire. Vizsgálnunk kell a logisztikai folyamatok minőségének árbevételre gyakorolt hatását és az eszközhatékonyság növelésének jelentőségét is.

Az energiahatékonyság és a tervezett karbantartás

A TCO a berendezés megvásárlásával, üzembe helyezésével, használatával és kivonásával kapcsolatos költségeket vizsgálja. Ezzel pontosabb alapot kapunk egy befektetés értékének meghatározásához, mint a vételár önmagában. A TCO úgy számítható ki, mint a kezdeti vételár plusz az üzemeltetési költségek az eszköz élettartama alatt. A jelenlegi energiakrízis miatt ezt a számítást ki kell egészíteni a berendezések energiahatékonyságával elérhető megtakarítások számításával.

Az EFAFLEX ipari kapu gyors nyitási sebessége, a hőszigetelt kapulap magas szélterhelhetősége és nagy légtömörsége komoly energiamegtakarítást jelent. Alkalmazásukkal nő a logisztikai folyamatok gyorsasága. Ezen túl ezeknek a spirálkapuknak alacsonyabb a karbantartásigénye.

Az EGD rámpakiegyenlítők esetén a hőszigetelt, hőhídmentes beépítési technológia – mely elengedhetetlen például a BREEAM fenntarthatósági benchmarking excellent minősítéséhez – kiemelkedő energiamegtakarítást eredményez, csökkenve az épület üzemeltetési költségeit.

 

A TCO alkalmazásakor számolni kell a rakodástechnikai berendezések karbantartásszükségletével és a tervezett karbantartás pozitív hatásával. A tervezett karbantartás hosszabb élettartamot, megbízhatóbb működést biztosít a szükségtelen leállások okozta költségek minimalizálásával. Az EFASERVICES a rakodástechnikai berendezések használati intenzitására szabott karbantartási szerződéssel biztosítja a berendezések közel szünetmentes működését. Hosszútávon a tervezett karbantartás szintén alacsonyabb üzemeltetési költségeket eredményez.

Hulladékgazdálkodás rekonstrukciók esetén

A berendezések teljes életút költségének számításakor a cégek hajlamosak figyelmen kívül hagyni a rekonstrukciók folyamán felmerülő hulladékgazdálkodás szükségességét.

Az EFA csoport által végzett hulladékgazdálkodás legfontosabb lépése a berendezések cseréjéből származó hulladék elszállításának megszervezése, a szükség szerinti előkészítő műveletek elvégzésével.

Az ipar számára másodlagos nyersanyagok hasznosítása és a veszélyes hulladékok kijelölt lerakóban való elhelyezése a felelős életciklus menedzsment része.

Az EFA csoport a partnerek rendelkezésére áll a rakodástechnikai berendezések teljes életciklusa során a tervezéstől, a kivitelezésen, karbantartáson, időszakos felülvizsgálaton át a dokumentált hulladékgazdálkodásig. A legkorszerűbb ipari gyorskapuktól a dokkolókon keresztül a füst és tűzgátlásig minden szervizfeladat egy szolgáltatási platformon érhető el.

Az energiakrízis közepén, a fűtési szezon közeledtével újra kell tervezni az épületüzemeltetési költségeket. Az ipari épületek és logisztikai központok fűtési költségei mérsékelhetők megelőző energetikai beruházásokkal.

Az üzemeltetési költségmegtakarítás stratégiája

Az ipari és logisztikai ingatlanok esetén az energiahatékonyság alapvetően három szempont együttesével javítható:

Ha a pénzügyi vezető felismeri a megelőző beruházás fontosságát és megszületett az elhatározás, akkor lehetőség nyílik energetikai szakreferens bevonására. A szakreferens felméri az ipari épület adottságait, feltárja a fejlesztésekkel elérhető megtakarítási pontokat és a megtakarítható energia mennyiségét.

 

 

Az ipari épület teljes külső homlokzatán végig futó ipari kapuk sora

Az energiahatékonyságot növelő beruházások közt a leggyakoribb a fűtő-hűtő rendszer korszerűsítése és az épületek külső falazatának hőszigetelése. A beruházások megtakarítási eredménye azonban gyakran elszáll a korszerűtlen szekcionált ipari kapukon.

Ha ezek az ipari nyílászárók nem megfelelő hőátbocsátási tényezővel rendelkeznek, nincs széllel szembeni ellenállásuk, lassú a nyitási zárási sebességük, akkor gyakorlatilag a külső homlokzat hőszigetelése nem hozza a várt energiamegtakarítást.

EFAFLEX – gyártói támogatás

Az EFAFLEX Hungária Kft. döntéstámogató, összehasonlító elemzést biztosít az ügyfelek részére, melynek segítségével megismerhetők az elavult, hagyományos szekcionált kapuk és az EFAFLEX hőhídmentes, hőszigetelt ipari gyorskapuk energetikai paraméterei. A konkrét adatok ismeretében kimutatható a hagyományos kapuk cseréjével, az EFAFLEX gyorsmozgású kapuk alkalmazásával elérhető energiamegtakarítás. Az EFAFLEX hazai forgalmazója által dedikált energetikai szakreferens további tájékoztatást ad a TAO kedvezmény és az energetikai beruházással elérhető támogatások tekintetében.

 

 

A részletekben rejlik az energiahatékonyság

Az EFAFLEX gyorsmozgású kapuk német gyártója 1974 óta kizárólag ipari gyorskapuk fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. Az energiahatékonyság az első pillanattól fogva kiemelt fejlesztési terület.

Az EFA-SST® kültéri gyorskapuk hőhídmentes alumínium vagy acél EFA-THERM® lamellákkal és CFC-mentes PU-hab hőszigeteléssel készülnek, ezzel elérhető az akár 0,66 Watt/m2 K hőátbocsátási tényező. A gyors, akár 4 méter/sec nyitási és 1,0 méter/sec zárási sebesség tovább növeli az energiahatékonyságot. Az energiahatékonyság szempontjából fontos további részlet a kapuk kiemelkedő szélterhelhetősége és nagy-légtömörsége

Az EFAFLEX kapuk kiemelkedő gyorsasága nem csak az épület energiahatékonyságát növeli. Alkalmazásukkal felgyorsul a logisztikai és gyártási folyamat is.

 

Energiaválságban vagyunk, az ipari épületek fűtési/hűtési költsége meghatározó üzemeltetési költségrész. Fontos kérdés, hogy az új logisztikai épületek építését vagy meglévők rekonstrukcióját követően a költségek hogyan lesznek minimalizálhatók hosszú távon.

Az ipari csarnokok és logisztikai épületek tudatos energetikai tervezése, a jól megválasztott külső és belső ipari kapuk alkalmazása kedvezően befolyásolja az épületek üzemeltetési költségeinek alakulását.

Hőhídmentes, hőszigetelt EFAFLEX ipari gyorskapuk

Az EFAFLEX PREMIUM SST gyorskapuk hőhídmentes alumínium vagy acél EFA-THERM® lamellákkal és CFC-mentes PU-hab hőszigeteléssel készülnek. A lamellák rendelhetők 40, 60, 80, vagy 100 mm panelvastagsággal, így elérhető a 0,7 és 1,4 W/m²K érték közötti hőátbocsátási tényező.

Az ipari kapuk nyitási és zárási ideje ott a legfontosabb, ahol nagy a targoncaforgalom

A hagyományos ipari kapuk lassú nyitási/zárási sebessége fokozott légcserével jár. Az ipari kapuk gyakori nyitása nem ritka az ipari és logisztikai környezetben. A gyors nyitási sebességgel nő az épület energiahatékonysága, és gyorsabbá válnak a logisztikai folyamatok. Az EFAFLEX gyorsmozgású kapuk akár 4 m/sec csúcssebességet is elérnek.

EFAFLEX által szabadalmaztatott spirál technológiával minimális a mechanikai kopás

Az EFAFLEX SST® gyorskapuk kapulapja spirálformájú vezetésben helytakarékosan, önmagától távolságot tartva tekeredik fel. Ennek a gyártói fejlesztésnek köszönhető a hosszú használati idő után is kopásmentes, újszerű állapotú kapulap. Az EFAFLEX ipari kapuk magas használati intenzitás esetén is alacsony karbantartási igénnyel üzemeltethetők.

Függetlenül attól, hogy Ön a beruházó, az építész vagy a technológiai tervező, már az épület tervezéskor megismerheti az EFAFLEX gyorskapuk részletes termékinformációit, valamennyi termék energetikai, méret- és anyagspecifikációját a BIMobject® virtuális 3D tartalomplatform segítségével. Az EFAFLEX együttműködik a BIMobject®-tel, ezzel teljes átláthatóságot biztosít minden érdekelt fél számára a minőség, a jövedelmezőség és a teljes bekerülési költség közvetlen ellenőrzése érdekében. Az adatok egy gombnyomással beépíthetők a projekttervekbe a Revit, ArchiCAD és AutoCAD programokkal kompatibilis formátumban.

Az EFAFLEX a logisztika, a kereskedelem, valamint az ipar gazdasági szereplőinek gyárt gyorsmozgású, energiahatékony, egyedi vagy speciális ipari kapukat. A termékportfólióhoz tartozik a STÖBICH tűz- és füstgátló berendezések kínálata. Az EFA GLOBAL DOCKING Kft. az EGD ipari kapukat, az EGD rakodástechnikai, valamint biztonságtechnikai berendezéseket értékesíti és telepíti. Az EFA SERVICES Hungary Kft. ipari kapuk és rakodástechnikai berendezések szerviz- és karbantartás-szolgáltatója.

www.efaflex.hu | www.egd.hu | www.efaservices.hu

Nyissa meg 3D standunkat – a termékekre mutatva információkat kap az EFA cégcsoport rakodástechnikai újdonságairól.

Link

Nyakunkon a vállalati év vége, az üzleti eredmények, a megtérülési mutatók zavart számolgatása, az excel-táblák tologatása és az ezzel együtt járó kellemetlen felismerés, hogy a kitűzött célokat idén sem értük el. De mi lehet a probléma, ami miatt évről évre semmi sem változik, ha az éves eredményeket összegezzük? Ha már megtörtént a felismerés, hogy valami nem jól működik, itt az idő, hogy szembenézzünk a cégirányítás valós problémáival és feltegyük a kérdést: megfelelően vezetjük-e a vállalatot és haladunk-e a piac diktálta trendekkel?

A magyarországi kkv-k, ezen belül is az építőipari szereplők helyzete különleges. A Magyar Nemzeti Bank 2018-as tanulmánya szerint a hazai vállalkozások 99 százaléka mikro-, kis- és középvállalkozás, akik a vállalkozási szegmensben dolgozók kétharmadát foglalkoztatják, és a céges árbevételek 42 százalékát állítják elő. A legfrissebb adatok szerint ezen társaságok között az építőipari szektor növekszik a legdinamikusabban: csak szeptember végéig majdnem 5800 új építőipari céget alapítottak, ami 40 százalékos növekedést jelent az előző, 2020-as évhez képest. Az aktuális mutatók szerint Magyarországon jelenleg mintegy 56 ezer építőipari vállalat működik, igaz, az örömbe némi üröm is vegyül: ebben a szegmensben történik a legtöbb megszűnés és a legtöbb felszámolás is. Mivel magyarázható mindez? A gazdasági körülmények sokszor nem kedveznek az építőipar és más piaci szegmens szereplőinek sem: az adóváltozások, a munkaerőhiány, a gyors piaci turbulencia miatt növekedési stratégiájukat sokszor nem követi tudatosan leképzett vállalatfejlesztés. Versenyt futnak a pénzért az idővel: így foglalhatnánk össze működésüket. Ezért a céljuk sok esetben nem a stratégiai tervezés, hanem az életben maradás, noha növekedésük és versenyképességük egyik mozgatórugója lenne a technológiai fejlődéssel való lépéstartás.

A fejlődés fejlesztés nélkül szinte lehetetlen

A digitalizáció, a MI-technológia, illetve a BIM (Building Information Modeling, vagyis Épület Információs Modell) megjelenése az építőiparban azt mutatja, hogy ez a piaci szegmens egy új, minden ízében jelentős változást mutató korszak kapujában áll. Akik viszont nem lépnek át ezen a kapun, sajnos lemaradnak a versenyben. A német Roland Berger tanácsadó cég 2016-ban vizsgálta a digitalizáció építőipari szektorra kiterjesztett hatását, és tanulmányából megdöbbentő adatok kerültek napvilágra. Míg Németország, Ausztria és Svájc 40 építőipari vállalatának 93 százaléka felismerte a digitalizáció fontosságát, ugyanezek a vállalatok mégsem tettek lépéseket a fejlesztések felé. A megkérdezettek csupán 6 százaléka használt digitális eszközöket a munkafolyamat teljes spektrumán. A helyzet itthon sem jobb, hiszen az Európai Unió ezer leginnovatívabb vállalata között egyetlen magyar céget sem találunk, a kutatás-fejlesztésre fordított összegek pedig inkább csökkennek, mintsem emelkednek a szektorban. Talán ezzel magyarázható, hogy az ipari termelékenység egy évtized alatt mindössze 4 százalékkal nőtt, miközben más szektorokban 10 év alatt nem volt ritka a kétszámjegyű növekedés sem.

Új, hatékony és versenyképes megoldás a rendszerszintű problémákra

Az adatalapú működés nemcsak az építőipart, hanem az ipar más területeit is átszövi és összekapcsolja. A digitalizált háttér alapvető eleme a hatékony vállalati folyamatoknak. Ha komplex módon nem is, de a digitalizálás részegységenként szivárog be a szektor mindennapjaiba és munkafolyamataiba, az ügyfelek, a partnerek elvárásai miatt szinte „kényszerdigitalizáció” megy majd végbe. A kérdés csak az, hogy az építőipari döntéshozók mikor fogadják el, hogy komplex, automatizált rendszerek – például egy ERP (Enterprise Resource Planning, vagyis Vállalati Erőforrás Tervezés) – használata nélkül egy-egy területi fejlesztés, egy apró rendszerelem önmagában csak sebtapaszt jelent a problémára. De mi is akkor a komplex, vállalat egészét átfogó digitális transzformáció? Egy olyan adatalapon vezérelt, automatizált rendszer, amely:

átalakítja a beszerzés, a termelés, az értékesítés, a logisztika, a HR, valamint a marketing területeit,
összefogja a pénzügyi mutatókat, a termékfejlesztést, a gyártást és az ügyfélélményt, illetve a marketinget egy ernyő alatt kezeli, és az adatokra támaszkodva, ahhoz igazítva végzi tevékenységét,
új perspektívát mutat a vállalkozás döntéshozói számára, hogyan optimalizálják a vállalat működését, hogyan szorítsa vissza a költségeket, illetve bevételeit hogyan növelje.

A költségek tizede megspórolható

Egy hatékonyan testreszabott, automatizált rendszer segít könnyen és gyorsan átlátni a vállalat működését, jelzi a fejlesztendő területeket, az el nem ért célokat, és segít abban, hogy az összekapcsoltságon túl optimalizálja az építőiparra olyannyira jellemző magas költségeket.

Hogyan?

Mivel az építőipar szereplők – a gyártók, a kereskedők és a kivitelezők – között nincs összekapcsolódás és átjárhatóság, egy integrációs rendszer segíthet megteremteni egy olyan felületet, ahol a termékek és berendezések alapadatai már a tervezés pillanatától elérhetők – manuális információkérés nélkül. Ez hatékony segítség lehet például az épületek tervezéskor, lerövidíti a tervezői munkát, egyszerű segédletet adhat a beruházás költségeinek tervezéséhez.

Mivel az építőiparban jellemzően magas az anyagköltség aránya, egy digitalizált rendszer arra is alkalmas, hogy automatikusan nyomon kövesse az anyaggazdálkodást, a raktárkészletet, ezekhez szállítási menetrendet készítsen, így csökkentse a szállítási, az anyagmozgatási vagy az esetleges erőforrásköltségeket.

A szakemberek szerint ezzel akár 10 százalékos költségcsökkentés is elérhető, míg a digitalizált szoftver, például egy BIM szoftver használata körülbelül a beruházás 1,5-3 százalékába kerül. A digitalizáció tehát nemcsak a jövőben, hanem a jelenben is megtérül, sőt, akár egyetlen beruházás alatt is megspórolható a rendszer költsége.

A biztos siker záloga: megbízható, adatalapú döntések

A belső adatkezelés digitalizációja, valamint az ügyfelekkel folytatott digitális információcsere kulcsfontosságú ahhoz, hogy egy-egy projekt profitja maximalizálható legyen. Ugyanakkor megkönnyíti a döntéshozók munkáját, olyan eszközt adva mely kizárja az esetleges hibás adatkezelést. Hiszen egyetlen hibás számadat, egy nem aktualizált excel-tábla is rossz döntések felé sodorhatja a vállalkozást. Az adatalapú működéssel, a digitális transzformációval mindez azonban kiküszöbölhető, és az excel-táblákon alapuló, sokszor követhetetlen tervezési folyamatok helyett végre működő- és versenyképes vállalat alakítható ki, amely alacsonyabb költségszint mellett nagyobb profittal és előremutató technológiával felvértezve vívhatja ki helyét a sikeres vállalatok között.

EFAFLEX, ahol a hatékonyság a legfőbb cél

A 2005-ben alapított EFAFLEX Hungária Kft. az elmúlt 16 évben olyan szakmai tapasztalatra tett szert a gyors és biztonságos EFAFLEX ipari kapuk értékesítésében, hogy partnereik között üdvözölhették az AUDI, az Electrolux, a Richter Gedeon, a Teva, a Lidl logisztikai központok, a Henkel, a Siemens, a VELUX, a Szentkirályi Ásványvíz márkákat is. A 2020-ban 2,7 milliárdos eredményt elérő vállalat gyorsan felismerte a digitális transzformáció nyújtotta előnyöket, ezért megvalósította – cégcsoporton belül – az adatvezérelt, digitalizált működést. A folyamat során az értékesítés, a pénzügy, a logisztika, a marketing és a HR területén is jelentős változtatásokat eszközöltek. Az átalakításban a cég egy CO3-rendszert, vagyis egy testreszabott, felhőalapú integrált vállalatirányítási szoftvert kapott, amely digitalizálja a mindennapi munka során felmerülő munkafolyamatokat.

Az Épület Információs Modellben (BIM) 2010-ben történt EFAFLEX Hungária Kft. által végzett fejlesztés komoly segítséget nyújt a beruházók, az építész és technológiai tervezők számára. A fejlesztések tovább folytatódnak. A vállalat ma már a világ vezető BIM platformjával, a BIMobject®-tel együttműködve teszi lehetővé partnereinek az építés előtti digitális szimulációt, a koncepciótól egészen annak bontási életciklusáig. Ezzel könnyebbé, gyorsabbá és pontosabbá teszi ügyfelei számára a költségszámítást, gyorskapu-portfóliójuk tervezése így a lehető legegyszerűbbé válik. Hiszen nemcsak a részletes termékinformációk, de a méretek, az anyagspecifikáció és a ma igen fontos energetikai paraméterek is könnyen és egyszerűen lehívhatók a BIM-szoftverből.

További lépés a digitalizáció útján az EFAFLEX termékportfólió új terméke, az EFA-SmartConnect® modul, a legújabb IoT képes EFAFLEX technológia, mellyel az ipari kapuk bekapcsolhatók az Ipar 4.0 folyamatokba. Ezzel az EFAFLEX megalkotta az ipari kapuk intelligens hálózatát. Az ipari kapuk digitalizációból származó előnyök egyike a helytől független kapuműködési paraméterek beállításának lehetősége. Bármikor, bárhonnan optimalizálható az ipari kapu működtetése. Másik igazán fontos előrelépés, hogy a digitalizációval az EFAFLEX ipari kapuk karbantartása időtakarékos és hatékony. Jelentősen csökken például a funkcióellenőrzésekhez, szervizigényhez és a hibaelhárításhoz szükséges idő üzemzavar esetén. Ezen felül a felhasználók pontos visszajelzést kapnak a cserealkatrészek cseréjének szükségességéről. Mindez megakadályozza az esetleges leállások esetén felmerülő veszteségeket és csökkenti a partnerek költségeit. A modul alkalmazásával csökken a meghibásodások okozta állásidő és lehetővé válnak a gyorsabb szervizfolyamatok, ezzel pedig a teljes 100 százalékos üzemhányad is elérhető.

Díjmentes CONSTRUMA belépőért kattintson!

A CONSTRUMA A pavilon 302D standján számos termék újdonsággal és szerviz szolgáltatás ajánlattal várják a kiállítás 5 napja alatt idén áprilisban!

Bemutatjuk standunkon az EFA-SmartConnect® alkalmazási lehetőségeit. Az EFAFLEX IoT modullal a hálózatba kapcsolt ipari kapuk integrálhatók az IPAR 4.0 folyamatokba, lehetővé válik a prediktív karbantartás – egy kapu soha ne álljon le!

CONSTRUMA REGISZTRÁCIÓ

Balról jobbra: Köbli Attila, Trieb Szilárd és Kovács Csaba

Miért döntöttek egy új szolgáltató cég megalapítása mellett?

Köbli Attila alapító, ügyvezető: A 2005-ben alapított EFAFLEX Hungária Kft. kezdetben kizárólag az EFAFLEX gyorsmozgású ipari kapuk értékesítésével és teljes terméktámogatásával foglalkozott. A német fejlesztésű gyorsmozgású, energiahatékony ipari kapuk megtalálhatók a gazdaság szinte minden szegmensében – az ipar, a kereskedelem, az élelmiszer-, valamint vegyipar és gyógyszeripar gazdasági szereplőinél. Később a cég portfólióját tovább bővítettük a speciális tűzgátló kapukat, automata szállítópálya tűzgátló lezárásokat és füstzáró függönyöket gyártó német STÖBICH vállalat termékeivel. A következő termékpolitikai döntés, hogy 2017-ben megalapítottuk a EFA GLOBAL DOCKING Kft.-t. Kínálatában megtalálhatók az EGD szekcionált ipari kapuk, az EGD kamiondokkolók, valamint az EGD ütközésvédelmi, biztonságtechnikai rendszerek. Ezzel a növekedéssel teljessé vált az EFA csoport rakodástechnikai berendezés kínálata. Az ipar és a logisztika legkomolyabb területein szerzett szakmai tapasztalattal magunk mögött felismertük, hogy a magyar piacon igény van a magas szintű, egyedi igényeket kiszolgáló, cégre szabott rakodástechnikai berendezés-karbantartási szolgáltatásokra. Az elmúlt 18 év során olyan partnerek szolgáltatás megrendelését teljesítettük, mint a Nokia, az ELECTROLUX, a Richter Gedeon, a TEVA, az ALK Akácliget (ADR), a Lidl logisztikai központok, a Henkel, a Siemens, a VELUX, a Greenteam, a Szentkirályi Ásványvíz és sokan mások. Az EFA csoport 2018-2023-as digitális stratégiai tervének részeként a szervizszolgáltatást, valamint az összes szervizzel kapcsolatos erőforrást egy cégbe integráltuk. Az új cég – a február 28-án elindított EFA SERVICES Hungary Kft. – a két meglévő vállalatunk szervízdivízióját egyesíti egy közös szolgáltató cégbe, ahol a szerviz csak egy irány a portfólióban, hiszen mellette számos más tevékenységet folytatunk. Ezt az átalakulást több éves előkészítő munka előzte meg. A legfontosabb egy szolgáltató cég esetén a humánerőforrás fejlesztése, ezért 2018 óta dolgozunk az ország egyik vezető tréning cégével, hogy folyamatos legyen a kollégáink képzése. Az egységes képzési struktúra kialakításával egy tudásbázist hozunk létre. Ezzel megteremtettük a szakmai alapját a vállalat későbbi kutatás-fejlesztési tevékenységének. Másik fontos lépés az üzleti folyamataink újjászervezése, és ehhez igazítottuk az integrált ügyviteli rendszerünket, ami szintén februárban indult élesben a cégcsoportunk mindhárom vállalatánál.

Milyen tevékenységeket fed le az új cég kibővített portfóliója?

Köbli Attila: Olyan digitális prediktív karbantartásokat fejlesztünk, amelyekkel megvalósítható a közel 100%-os üzemhányad. Egy kapu miatt soha ne álljon meg a termelés vagy a logisztikai tevékenység. Az ipari kaput ne kelljen javítani! Minden hibát igyekszünk felismerni, és proaktívan beavatkozni. Ezt a célt szolgálja az innovatív EFA-SmartConnect® modul, amellyel valós időben monitorozható az ipari kapuk működése a partnercégeknél. Az IoT-képes modullal az EFAFLEX ipari kapuk költséghatékony karbantartási folyamata biztonságos WLAN hálózaton, vagy GSM modulon keresztül valósítható meg. A rendszer teljes kiépítése után valós adatelemzéssel előre jelezhető a pontos karbantartási intervallum, megelőzhető az üzem közbeni meghibásodás. A közel hároméves fejlesztéssel a piacon elsőként az EFAFLEX egy olyan rendszert dolgozott ki, amely képessé teszi az ipari kapukat az Ipar 4.0 alkalmazásokra, tehát a hálózatba kapcsolásra más eszközökkel. Ezt az előremutató technológiát kívánjuk az EFASERVICES cégben tovább vinni. Azt szeretnénk elérni, hogy a kapuink mindenkor 100%-osan működjenek, és soha ne álljanak meg. Akár egy autó. Ez még nem elterjedt eljárás az ipari szektorban.

Az EFASERVICES szolgáltatáskínálata milyen további elemekkel bővült?

Kovács Csaba kiemelt ügyfelekért felelős ügyvezető: Például foglalkozunk tervszerű hulladékgazdálkodással – régi kapuk szakszerű megsemmisítésével. Új elemként integráltuk a teljes körű ipari takarítást a saját berendezéseinkre és környékére. Ez utóbbi annál is inkább fontos, mert a rámpák alatt rengeteg szemét halmozódik fel, és ezt a területet joystickkel vezérelt automata robot seprőgéppel tudjuk takarítani. Emellett a tűz- és vízgátlásban is intenzíven jelen vagyunk vizsgázott szerelőinkkel. A tűzgátló kapuk és tömítősorompók karbantartásán túl hamarosan a kupolák karbantartásával is bővítjük szolgáltatási portfóliónkat. Célunk, hogy egy ipari épületben, ahol jelen vagyunk, minél több szolgáltatást biztosítsunk egy kézből azon a magas szolgáltatási színvonalon, amelyet az évek során kifejlesztettünk. Továbbá foglalkozunk az ipari kapuk rekonstrukciójának tervezésével, ami azt jelenti, hogy az energetikailag már nem korszerű, magas javítási igényű 15-20 éves kapukra rekonstrukciós terveket és költséganalízist készítünk több évre előre, így segítve ügyfeleinket a gazdaságos üzemeltetésben. Életciklus-management és fix havidíjas szolgáltatási csomag is a portfóliónk részét képezi, ami a kapukra vonatkozóan minden költséget tartalmaz. Igény esetén fullszerviz szerződést is biztosítunk, amely a károkozást is magában foglalja. Tehát célzottan, személyre szabott karbantartási ajánlatot tudunk adni ügyfeleinknek. Ezek a szolgáltatások az ipari kapuk és rakodástechnikai berendezések szegmensében újdonságnak számítanak. Az új EFASERVICES szolgáltató cég kiemelt hangsúlyt fektet arra is, hogy innovatív digitális megoldásokkal segítse az ipari, gyártó és logisztikai cégek digitális transzformációját. A digitalizáció legfontosabb hozadéka, hogy a berendezések, folyamatok fenntartható és egyre energiahatékonyabb működtetése elérhetővé váljon, s mindez minél kevesebb veszteséggel CO2-megtakaritást eredményezzen.

A szervizterületen milyen egyedi megoldásokat fejlesztenek?

Trieb Szilárd operatív működésért felelős ügyvezető: Országos szinten 50 főre bővítjük szervizcsapatunkat Szombathelytől Debrecenig, és több városban több csapat dolgozik. Emellett 12 kolléga nyújt belső szerviztámogatást, ideértve a szervizmérnököket is. Alkatrészutánpótlás területén például 24 órán belüli alkatrészszállítást biztosítunk PREMIUM karbantartási csomag vásárlása esetén, illetve 50 pilot projektet indítunk országszerte, hogy a reakcióidőt 15 percre tudjuk csökkenteni, amely az iparágunkban világszerte egyedülállónak tekinthető. Ma még a 24-48 órás reakcióidő jellemző, ami 2024 végétől Magyarországon, az EFASERVICES szolgáltatásában 15 percre redukálódik.

Milyen további előnyöket jelent a szervezeti átalakítás?

Köbli Attila: A két cég működésében voltak átfedések, az új szervizcéggel a szinergiák jobb kihasználása válik lehetővé, illetve a fejlesztéseinkhez szükséges tudásbázis így egy helyen koncentrálódik. Már az EFAFLEX Hungária Kft. megalapításakor küldetésünknek tekintettük, hogy a német szolgáltatói színvonalat meghonosítsuk Magyarországon. A szervizszolgáltatás új cégben való egyesítésével ezt még magasabb szintre emeljük. Ezen túlmenően pedig azokat a digitális megoldásokat, amelyeket Magyarországon fejlesztünk, a nemzetközi piacon is elérhetővé fogjuk tenni a magyar szolgáltató központunkból koordinálva.

A közelgő CONSTRUMA szakkiállításon is jelen lesz az EFA csoport a szolgáltatásaival. Milyen újdonságokat mutatnak be?

Kovács Csaba: Az április 6. és 10. között megrendezésre kerülő CONSTRUMA szakkiállításon közös standon mutatjuk be az EFA GLOBAL DOCKING Kft. és az EFA SERVICES Hungary Kft. kínálatát és újdonságait. Többek között itt ismerkedhetnek meg az érdeklődők a német EFAFLEX cégcsoport targoncákra kifejlesztett innovációjával is, amelynek lényege: ha nagy sebességgel közeledik egy targonca és nincs elég idő ahhoz, hogy az ipari kapu kinyíljon, akkor a kapu vezérlése lefékezi és megállítja a gépet, majd a kapu nyitása után engedélyezi a targoncának a tovább haladást. A kapu Wi-Fi-n keresztül kommunikál az anyagmozgató gépekkel, akár AGV-ről, akár ipari robotról vagy kezelő által vezetett targoncáról legyen szó. Számos más újdonságot is bemutatunk, és az idei CONSTRUMA kiállítás ragyogó lehetőség lesz a személyes találkozásra partnereinkkel.

Supply Chain Monitor 2022 március

Milyen előírásokhoz, keretrendszerekhez kell alkalmazkodni ahhoz ma egy ipari szereplőnek, hogy a működés és a gyártás során is megfeleljen a 21. század elvárásainak? Mennyire fontos az IoT, a mesterséges intelligencia, az eszközök élettartamának és szerviz idejének pontos előrejelzése? Annak jártunk utána, milyen változásokat hozott és hoz majd az Ipar 4.0 a vállalati világban. A világ leggyorsabb ipari kapuját gyártó német EFAFLEX cég gyorskapuit forgalmazó EFAFLEX Hungária Kft., valamint a raktározási technológiai berendezések széles spektrumát kínáló EFA GLOBAL DOCKING Kft. ügyvezető igazgatója, Köbli Attila válaszolt a fejlődéssel és az ágazati újdonságokkal kapcsolatos kérdéseinkre.

Mit vár el az Ipar 4.0 fejlesztése a gyártóktól, a forgalmazóktól és általánosságban a cégektől?

Köbli Attila: Az Ipar 4.0 az információs technológia és az automatizálás egyre szorosabb összefonódását, illetve ezen keresztül a gyártási módszerek alapvető változását hozta el. A fejlődés nem kizárólag a vállalatok versenyképességének a növelését, hanem az elvárt társadalmi cél, a környezeti fenntarthatóság elérését is szolgálja. A kettő között szoros kapcsolat van.

Az Ipar 4.0-ra kész vállalatok kiemelt figyelmet fordítanak a termelési folyamatok hatékony szervezésére, mely az eszközök önálló kommunikációjával, összehangolt működésével valósul meg. Az első lépés az IoT-képes eszközök kiépítése, alkalmazása.

Ebben a komplex folyamatban melyek a fontosabb fejlesztési irányok?

 

Köbli Attila

K. A.: Az eszközök hálózatának létrehozása növeli a vállalatok hatékonyságát. A termelés és működés folyamán gyűjtött releváns adatok közötti összefüggések felismerése csökkenti az energia- és anyag-felhasználást. A nagy mennyiségű adat elemzése intelligens rendszerek segítségével történik, hogy gyorsan megtalálhatóak legyenek azok a pontok, amelyekre oda kell figyelni. Az ipari kapuk esetén például ilyen a használati intenzitás és a karbantartások ütemezése, a beavatkozást igénylő eljárások elvégzése. További fontos irány a több eszköz összehangolása a működési folyamat során.

Az EFAFLEX az új IoT eszközével létrehozta az ipari kapuk hálózatát az ipar számára. Az innovatív EFA-SmartConnect® modul továbbítja a Partnereink által jóváhagyott adatokat az EFAFLEX szerviz divízió részére, ugyanakkor távoli beállítási lehetőségeket biztosít a felhasználók részére. Az ipari kapuk akár az épületek vagy a szállítópályák esetén bekapcsolhatók az automatizált működési, gyártási folyamatokba érintésmentesen.

 

Hogyan segíti ez a modul a munkaszervezést, a költségcsökkentést, a hatékonyságot és a fenntarthatóságot?

K. A.: Az Ipar 4.0 megoldásai nem csak a termelés állapotáról adnak pontos visszajelzést. Azt is megmutatják, milyen szükségletek vannak az alkatrészek területén. Optimalizálnak, ütemeznek, allokálják a kapacitásokat. Az IoT-rendszerek előre jelzik és nyilvántartják, hogy a termelőeszközök milyen ütemben kopnak, milyen karbantartási és javítási igényük várható, mikor lesz aktuális az alkatrészcsere. Ezzel javul az erőforrások felhasználásának hatékonysága, és megközelíthető a 100 százalék üzemhányad.

Hogyan felelnek meg ezeknek az igényeknek a termékfejlesztés során?

K. A.: A hálózatba kapcsolt gyorsmozgású ipari kapuk karbantartás-igényének felmérése, esetleges szervizbeállítások nem járnak helyszíni felméréssel. A továbbított adatok alapján a rendszer folyamatosan kiértékeli az ipari kapuk állapotát, a továbbiakban javaslatokat tesz a megelőző intézkedésekre. Az egyes termelési folyamatok során működtetett ipari kapuk hálózatba kapcsolásával növelhető a termelékenység, nő az energiahatékonyság. A német EFAFLEX gyorsmozgású kapu gyártója 1974-es alapítása óta elkötelezett a saját kutatás fejlesztés mellett. Első gyártó, aki felismerte, hogy kiemelt figyelmet kell fordítani az energiahatékonyságra az ipari kapuk esetén is, ami végsősoron meghatározza a létesítmények energiaszükségletét, a felhasználók költségeit és ezen keresztül a versenyképességüket. Ennek az energiahatékony eszközökre, optimalizált működésre és innovációra nyitott ipari és kereskedelmi világnak fejlesztette ki az új EFA-SmartConnect® IoT modult.
© EFAFLEX Hungária Kft.

Milyen támogatást nyújt az IoT és az automatizálás a partnereik számára?

K. A.: Az EFAFLEX ipari kapuk esetén a digitalizációból származó előnyök egyike a helytől független működési paraméterek beállításának lehetősége. Bármikor, bárhonnan optimalizálható a rendszer. A másik igazán fontos előny, hogy a digitalizációval időtakarékossá válik a kapuk karbantartása. Jelentősen csökken például üzemzavar esetén a funkcióellenőrzésekhez, szervizigényhez és a hibaelhárításhoz szükséges idő. Ezen felül a felhasználók pontos visszajelzést kapnak az kopóalkatrészek cseréjének szükségességéről. Mindez megakadályozza az esetleges leállások esetén jelentkező veszteségeket és csökkenti a partnerek költségeit.

Hogyan segítik a termékeikkel és a szolgáltatásaikkal az Ipar 4.0 megvalósulását?

K. A.: Az EFAFLEX ipari kapuk az EFA-SmartConnect® modullal, saját, védett WLAN hálózatban, igény esetén GSM adatátvitellel működnek. Mindenben megfelelnek a modern vállalati környezet követelményeinek. Az EFA iOS és Android alkalmazással elérhetők és kezelhetők az ipari kapu olyan beállítási paraméterei, mint például a nyitvatartási idő, megtekinthető benne a kapu aktuális állapota, a karbantartási kijelzőn elérhető a hibamemória és az aktuális hibaüzenetek listája, valamint lehetőség nyílik a hibát kiváltó okok elemzésére.

Mik a legújabb fejlesztéseik?

K. A.: Az EFAFLEX gyártócégnek a legújabb fejlesztése az IoT modulja, mely meglévő kapuk esetén is beépíthető, hogy a már beépített EFAFLEX ipari kapuk is IPAR 4.0-ra készek lehessenek. E mellett mélyen gyökerező törekvése az energiahatékonyság növelése. A legnépszerűbb gyorsmozgású spirálkapunk hőhídmentes alumínium vagy acél EFA-THERM® lamellákkal és CFC-mentes PU-hab hőszigeteléssel készülnek. A lamellák ma már rendelhetők 40, 60, 80, vagy 100 mm panelvastagsággal, ennek alapján 0,7 és 1,4 W/m²K érték közötti hőátbocsátási tényező érhető el. Az EFAFLEX gyorsmozgású kapuk elérhetők akril panoráma lamellákkal is, így több fényt engednek az épületekbe.
© EFAFLEX Hungária Kft.

Mire kell figyelni a kapuk és a kapurendszerek telepítése és kialakítása során?

K. A.: Alapvető kérdés, hogy a beruházók, az építész és technológiai tervezők már az épületek tervezésekor tisztában legyenek azzal, hogy milyen előnyök és üzemeltetési költségmegtakarítás érhetőek el, ha energiahatékony és alacsony karbantartásigényű megoldásokat választanak. Ez nagyon meggyőző tud lenni. Például egy spirálkapu esetén elvárható a 250 ezer nyitásszám az ajánlott karbantartási időig, ami egy évben több, mint napi 680 problémamentes nyitást és zárást jelent. Ma már nem elég csak a beruházási költségek optimalizálása. A magas energiaárak miatt az üzemeltetési költség csökkentése, illetve az energiamegtakarítás is kiemelten fontos. Ráadásul az alkalmazott technológiák és az innovatív építési anyagok használata javítja az épületek ingatlanpiaci pozícióját is.

Több komplex módszerrel és fenntarthatósági benchmarking alkalmazásával vizsgálják az ipari és logisztikai épületek környezeti hatását. Ennek során a tervezés, a szerkezet, az anyagfelhasználás és a fenntarthatóság alapvető szempontok. Ezek értékelésével kapnak energetikai osztályozást az ipari ingatlanok.

A világ egyik vezető – Magyarországon is alkalmazott – fenntarthatóságot vizsgáló értékelési módszere a BREEAM, mely lényege, hogy az ipari épületek építése és felújítása esetén figyelemmel kell lenni a fenntarthatóságra. Elismeri és tükrözi a legjobban teljesítő eszközök és alkalmazott technológiák értékét az épített környezet életciklusában, az új építéstől egészen a használaton át a felújításig. Az EFAFLEX ipari kapuk és az alkalmazott beépítési technológia megfelel, hozzájárul az “Excellent” minősítés eléréséhez.

Hogyan törekednek a fenntarthatóságra a cégen belül?

K. A.: Az EFA cégcsoport valamennyi vállalatának alapvető cégfilozófiája a környezettudatosság. Ez a törekvés megjelenik a társadalmi szerepvállalási programunkban is. Idén csatlakoztunk a 10 millió Fa civil kezdeményezéshez. Az EFA GLOBAL DOCKING Kft. az EGD faültetés projekt keretében 18 darab nagyméretű platán és hársfa vásárlását és ültetését szervezte meg 2021. március 27-én a cég érdi telephelyéhez közel. A faültetés egy igazán nagyszerű és menő dolog, ami maradandó élmény a dolgozóinknak és a városlakóknak is. A hozzájárulásunkkal szeretnénk más vállalatokat, üzleti partnereket és civileket ösztönözni arra, hogy csatlakozzanak a programhoz, és tegyenek ők is a 10 millió Fa célkitűzés eléréséért.

Az EFAFLEX az ipar, kereskedelem, élelmiszeripar, gépgyártás, automotive, elektronikai ipar, vegyipar, gyógyszeripar valamint logisztikai szerktor gazdasági szereplőinek gyárt gyorsmozgású, energiahatékony, egyedi, vagy speciális ipari kapu megoldásokat. A magyar kínálat kibővült a speciális tűzgátló kapukat és automata szállítópálya tűzgátló lezárásokat gyártó német STÖBICH vállalat termékeivel. A cégcsoporthoz tartozó EFA GLOBAL DOCKING Kft. pedig egyéb ipari kapukat, kamiondokkolókat és ütközésvédelmi rendszereket forgalmaz.

HVG Online Állásbörze 2021. március 23-25.

Link

A DrivingCamp versenypályán Partnereinkkel együtt ünnepeltünk. Köszönjük a közös munkát, a megtisztelő bizalmat!

Az EFAFLEX SmartConnect® technológiával ipari kapuja készen áll az IPAR 4.0-ra.

A német EFAFLEX GmbH 1974 óta kizárólag gyorsmozgású ipari kapukkal foglalkozik. A gyártó termékei 1993-tól elérhetők Magyarországon, 16 éve pedig közvetlenül az EFAFLEX Hungária Kft. kínálatában. A magas szintű saját kutatás-fejlesztés az EFAFLEX-nél a vállalati filozófia alapja.

 

Digitális jövő

Az EFA-SmartConnect® modullal a világ vezető gyorsmozgású ipari kapu gyártója létrehozta az ipari kapuk intelligens hálózatát. A felhasználóbarát, minden paraméter távoli, kényelmes beállítását biztosító, érintésmentesen használható EFA mobiltelefonos alkalmazás az EFAFLEX ipari kapuk számos egyedi beállítását teszi lehetővé. A rendszer teljes kiépítése után a modul valós idejű adatelemzéssel előre jelzi a pontos karbantartási intervallumokat, megelőzhetővé teszi az üzem közbeni meghibásodásokat. A felhasználók pontos visszajelzést kapnak a kopóalkatrészek cseréjének szükségességéről. A hibamemória és az aktuális hibaüzenetek távoli elérésével lehetőség nyílik a hibát kiváltó okok elemzésére. Cél az EFAFLEX-partnerek gyors kiszolgálása, a 100%-os üzemhányad elérése.

Biztonságos digitalizáció

Az ipar felgyorsult digitális fejlődése során nem elegendő a jövőbiztos technológiák megléte, szükség van megbízható adatbiztonsági rendszerre. Az EFA-SmartConnect® modul továbbítja az ipari kapuk aktuális állapotjelentését az alkalmazáshoz biztonságos WLAN hálózaton, vagy GSM modulon keresztül, ahonnan a felhasználó saját döntése szerint meghatározhatja a továbbítandó adatokat, kiegészítheti szabad szöveges információkkal, megjegyzéssel és fotókkal.

Okos megoldások összekapcsolása

Az EFAFLEX ipari kapuk digitalizációjából származó előnyök egyike a helytől független működési paraméterek beállításának lehetősége. Bármikor, bárhonnan optimalizálható az ipari kapu működtetése. Ugyanakkor az EFAFLEX ipari kapuk digitalizációval az ipari kapuk karbantartása időtakarékossá válik. Jelentősen csökken a funkcióellenőrzésekhez, szervizigényhez és a hibaelhárításhoz szükséges idő üzemzavar esetén. Számos, az intelligens rendszerrel felszerelt ipari kapu összekapcsolható hálózaton belül, majd ezt követően működésük egymással összehangolható. Beállítható és ütemezhető a kapuk működése egymással és más az IPAR 4.0-ra kész berendezésekkel.

Az IoT rendszeren keresztül összekapcsolt eszközök működtetése, a folyamatok tervezhetősége végtelen lehetőséget biztosít a vállalati működés hatékonyságának növeléséhez. Az összekapcsolható kapuk száma úgy is növelhető, hogy akár több hálózat működik párhuzamosan. A német gyártó elsőként ismerte fel, hogy a kapuk energiahatékonysága mellett a csatlakozás az IPAR 4.0 világába egy újabb lépés az innovatív termelési és logisztikai folyamatok elérése és a fenntarthatóság érdekében. A világ bármely részében, ha EFAFLEX gyorsmozgású kaput vásárol, akkor egy innovatív mérnöki művészetnek a birtokába jut.

Meglévő EFAFLEX kapuk bővítése

Igény esetén a modul telepíthető a meglévő EFAFLEX kapuk vezérlőjébe. Az EFA-SmartConnect® használatával a már működő ipari kapuk felismerése és működtetése is megvalósítható a QR-kóddal, sorozatszámmal és hozzáférési adatokkal rendelkező kártya beépítésével. A régebbi EFAFLEX kapukat egyszerűen hozzá lehet adni a hálózathoz az alkalmazáson keresztül, hogy a partnerek hasznosíthassák ennek az innovatív IoT modulnak az előnyeit. Az EFAFLEX az élelmiszer-, a gyógyszer-, a vegyipar és a kereskedelem szereplőinek gyárt gyorsmozgású, energiahatékony, egyedi vagy speciális ipari kapukat. Az EFAFLEX Hungária Kft. kínálatát kibővítettük a speciális tűzgátló kapukat és automata szállítópálya tűzgátló lezárásokat gyártó német STÖBICH vállalat termékeivel, továbbá cégcsoportunk részeként, az EFA GLOBAL DOCKING Kft.-vel az egyéb ipari kapuk, kamiondokkolók, ütközésvédelmi rendszerek széles spektrumát kínáljuk a partnerek részére.

EFAFLEX Hungária Kft.
Telefon: +36 1 789 5508
E-mail: info@efaflex.hu
www.efaflex.hu

Supply Chain Monitor

A német EFAFLEX GmbH az 1974-es alapításától fogva kizárólag gyorsmozgású ipari kapukkal foglalkozik. Ebből az elhivatottságból, vízióból adódik az EFAFLEX előnye az első naptól kezdve.

A bajorországi Bruckbergben található vállalat innovatív és kreatív német mérnöki tudást kínál immár több mint 47 éve. 1994 óta már öt kontinensen, világszerte 1200 munkatárs. Az EFAFLEX gyorsmozgású kapu a minőség és megbízhatóság névjegye.

Az EFAFLEX kapuk 1993 óta vannak jelen Magyarországon (Audi G1-es épület Győr). Kezdetben direkt szállításokkal, majd viszonteladókon keresztül. A 2005-ben életre hívott EFAFLEX HUNGÁRIA Kft. alapítói sokéves ipari és logisztikai területen szerzett szakmai tapasztalattal maguk mögött felismerték, hogy a magyar piacon igény van a minőségi, biztonságos EFAFLEX ipari kapuk direkt értékesítésére. Az elmúlt 16 év során olyan partnerek megrendeléseit teljesítettük, mint a Nokia, ELECTROLUX, Richter Gedeon, TEVA, ALK Akácliget (ADR), Lidl logisztikai központok, Henkel, Siemens, VELUX, Greenteam, Szentkirályi Ásványvíz és sokan mások.

A magas szintű saját kutatás-fejlesztés az EFAFLEX-nél a vállalati filozófia alapja. A világ bármely részében, ha EFAFLEX gyorsmozgású kaput vásárol, akkor egy innovatív mérnöki művészetnek a birtokába jut.

Fenntarthatóság – kihívások és válaszok az ipari kapuk világában

Társadalmunk számára a legnagyobb kihívás jelenti környezetünk megóvása, bolygónk felmelegedését okozó hatások csökkentése. A tömegtermelés, az áruk áramoltatása és raktározása okozta környezetterhelés csökkentése alapvető érdekünk.

Az ipari, logisztikai és kereskedelmi szektor számára az épületek energetikai paraméterei alapvető költségtényezőt jelentenek, a költségek befolyásolják a termékek és szolgáltatások árát és ezen keresztül a gazdasági társaságok versenyképességét, piaci pozícióját.

A német EFAFLEX felismerte az energiahatékony ipari kapuk szükségességét.

Az építőanyagok és építési technológiák alkalmazása együttesen határozza meg az épületek üzemeltetésének környezetterhelését.

Több komplex módszerrel, fenntarthatósági benchmarking alkalmazásával vizsgálják az ipari és logisztikai épületek környezeti hatását. A tervezés, a szerkezet, anyagfelhasználás és a fenntarthatóság alapvető szempontok, melyek értékelésével kapnak energetikai osztályozást az ipari ingatlanok.

EFA-SST® Premium: az energiahatékony ipari kapu

Az 1992-ben az EFAFLEX által szabadalmaztatott gyorsmozgású EFAFLEX spirálkapu a kínálat klasszikusa. Paraméterei, a szabadalmaztatott EFAFLEX biztonsági berendezések az élvonalban tartják ezt az emblematikus típust.

Az EFAFLEX EFA-SST® Premium a leggazdaságosabb ipari kapu megoldás, alkalmazásával elérhető az épületek „Exellent” energetikai besorolása.

Az EFA-SST® Premium ipari kapuk gyors nyitási ideje, valamint a hőhídmentes, hőszigetelt és időjárásálló lamellák és gumitömítések kiváló hő és hangszigetelési értéke hozzájárul a költséghatékony épületüzemeltetés megvalósításához. Az EFAFLEX innovatív és megbízható ipari kapui hosszútávú előnyöket jelentenek a felhasználók számára.

 

A fenntarthatóság szempontjából vizsgálnunk kell a kapuk szervizigényét is. Ez az EREDETI EFAFLEX SPIRÁLKAPU az egyik leghosszabb üzemidővel és legnagyobb üzemhányaddal működő EFAFLEX kapu a világon.

A korszerű EFAFLEX kapuk választásával hozzájárul környezetünk aktív védelméhez.

Az EFAFLEX IoT megoldással digitális ipari kaput nyit az ipar számára

Az innovatív EFA- SmartConnect® rendszerrel a világ vezető gyorsmozgású ipari kapu gyártója, az EFAFLEX új dimenziót teremtett az ipari kapuk használatához. Létrehozta az ipari kapuk intelligens hálózatát.

A modul lehetővé teszi az EFAFLEX partnerek gyors kiszolgálását. A kapuk távoli monitorozását, a karbantartási folyamatok költséghatékony tervezését biztonságos WLAN hálózaton, vagy GSM modulon keresztül. Megszületett a felhasználóbarát, minden paraméter távoli, kényelmes beállítását biztosító, érintésmentesen használható alkalmazás. Ezentúl az EFAFLEX ipari kapuhoz számos egyedi beállítást és funkciót rendelhetnek a felhasználók. A rendszer teljes kiépítése után valós adatelemzéssel előre jelzi a pontos karbantartási intervallumokat, megelőzhetővé teszi az üzem közbeni meghibásodásokat.

Az EFA iOS és Android alkalmazással elérhető a hibamemória és az aktuális hibaüzenetek, lehetőség nyílik a hibát kiváltó okok elemzésére. Cél a 100%-os üzemhányad elérése.

EFAFLEX hatékony működés kevesebb erőforrással

Az EFAFLEX ipari kapuk esetén a digitalizációból származó előnyök egyike a helytől független működési paraméterek beállításának lehetősége. Bármikor, bárhonnan optimalizálható az ipari kapu működtetése. Másik igazán fontos előny, hogy a digitalizációval az EFAFLEX ipari kapuk karbantartása időtakarékossá válik. Jelentősen csökken például a funkcióellenőrzésekhez, szervizigényhez és a hibaelhárításhoz szükséges idő üzemzavar esetén. Ezen felül a felhasználók pontos visszajelzést kapnak az kopóalkatrészek cseréjének szükségességéről. Mindez megakadályozza az esetleges leállások esetén felmerülő veszteségeket és csökkenti a partnerek költségeit.

Innovatív technológia a legmagasabb adatbiztonsággal

Az ipar felgyorsult digitális fejlődése során nem elegendő a jövőbiztos technológiák megléte, szükség van megbízható adatbiztonsági rendszerre ahhoz, hogy a munkafolyamatokat és a karbantartási feladatokat az adatok biztonságos kezelése mellett hatékonyan tervezhessük.

A modul továbbítja az egyes ipari kapuk aktuális állapotjelentését az alkalmazáshoz, ahonnan a felhasználó a szükséges adatokat továbbíthatja az EFAFLEX Hungária Kft-hez. A kapurendszer üzemeltetője eldöntheti, hogy a rendelkezésre álló információk közül melyeket teszi elérhetővé az EFAFLEX szerviz divízió számára úgy, mint például az állapotjelentések, a hiba vagy a karbantartási kérdések. Az alkalmazás felhasználója hozzáadhat szabad szöveges információkat és üzeneteket fotókkal az elküldött jelentéshez.

A hálózatban kommunikáló EFAFLEX kapuk

Számos, az intelligens rendszerrel felszerelt ipari kapu összekapcsolható hálózaton belül, majd ezt követően működésük egymással összehangolható. Az összekapcsolható kapuk száma úgy is növelhető, hogy akár több hálózat működik párhuzamosan.

EFAFLEX digitális jövő

Igény esetén az EFAFLEX Hungária Kft. telepíti a modult a kiválasztott kapuvezérlőkbe. Az EFA-SmartConnect® használatával a már működő ipari kapuk felismerése és működtetése is megvalósítható a QR-kóddal, sorozatszámmal és hozzáférési adatokkal rendelkező kártya beépítésével. A régebbi EFAFLEX kapukat egyszerűen hozzá lehet adni a hálózathoz az alkalmazáson keresztül – hogy a partnereink hasznosíthassák ennek az innovatív IoT modulnak az előnyeit.

Az EFAFLEX az ipar, a kereskedelem, az élelmiszeripar, valamint a vegyipar és gyógyszeripar gazdasági szereplőinek gyárt gyorsmozgású, energiahatékony, egyedi vagy speciális ipari kapu megoldásokat.

Az EFAFLEX Hungária Kft. kínálatát kibővítettük a speciális tűzgátló kapukat és automata szállítópálya tűzgátló lezárásokat gyártó német STÖBICH vállalat termékeivel, továbbá cégcsoportunk részeként, az EFA GLOBAL DOCKING Kft.-vel az egyéb ipari kapuk, kamiondokkolók, ütközésvédelmi rendszerek széles spektrumát kínáljuk a partnerek részére.

15 éve Magyarországon a 45 éves EFAFLEX.

A német EFAFLEX a világ első vállalkozása, amelyet kifejezetten gyorsmozgású ipari kapuk gyártására hoztak létre 1974-ben. Ez az elköteleződés és a folyamatos fejlesztések biztosítják a ma már világszerte 1200 munkatársat foglalkoztató német gyártó piacvezető szerepét. A cég székhelye a bajorországi Bruckbergben található, és bár a vállalat ma már öt kontinensen, 15 éve pedig Magyarországon is kínálja termékeit, a gyártás és a fejlesztés továbbra is kizárólag Németországban zajlik.

Az EFAFLEX Hungária Kft. 2005-ös alapítása óta maradéktalanul képviseli a gyártó innovatív szemléletét, és minőség iránti elköteleződését. Ennek köszönhető a hazai forgalmazó gyors növekedése, melyet megrendelői oldalról a kezdetektől olyan nevek kísérnek, mint a Nokia, az Audi, a Richter Gedeon, a TEVA, a Henkel, az ALCOA-KÖFÉM , Unilever, Siemens, VELUX, és mások. Az EFAFLEX Hungária Kft. mára kibővítette kínálatát a speciális tűzgátló kapukat és automata szállítópálya tűzgátló lezárásokat gyártó német STÖBICH vállalat termékeivel, illetve a vállalatcsoport az EFA GLOBAL DOCKING Kft.-vel ma már a raktározási technológiai berendezések széles spektrumát kínálja partnerei részére.

A német gyártó 1992-ben szabadalmaztatta spirálkapu rendszerét, ahol a lamellák nem önmagukra, hanem egy spirális sínben tekerednek fel, ezzel gyakorlatilag megszűntette a felület használatból eredő kopását. A mára klasszikussá vált megoldás a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a kezdetektől őrzi vezető szerepét a szegmensben. 2,5m/s nyitási és 1 m/s zárási sebessége ma is a legjobb a gyorsmozgású ipari kapuk piacán. A sebesség az EFAFLEX esetében „állóképességgel” is párosul. A cég által készített, gyorsmozgású ipari kapuk évi 250 ezer nyitási ciklust is teljesítenek karbantartás nélkül, ami 365 nappal számolva több mint napi 680(!) nyitást és zárást jelent. Élettartamuk sok millió nyitás-zárás. Napjainkra a vállalat gyakorlatilag minden gazdasági szegmens részére kínál optimális gyorskapu-megoldást, úgymint a gyógyszeripar, vegyipar, robbanásveszélyes atmoszféra (ATEX), pharma, automotive, elektronikai gyártás. Az élelmiszeripar számára fejlesztett, könnyen tisztítható ipari kapuk megfelelnek a HACCP és FDA előírásoknak.

A saját kutatás-fejlesztés az EFAFLEX-nél a vállalati filozófia fontos része. Eddig már megismerhettük a EFA-TLG ® önellenőrző, keretbe integrált infravörös fényrácstechnológiát, vagy az EFA-SCAN® impulzusadó biztonsági rendszert, amely 10×10 m2-es területet érzékel a kapu előtt, intelligens irányfelismeréssel. A legújabb EFA-SmartConnect® modullal az EFAFLEX létrehozta az okos ipari kaput, amely az Ipar 4.0 világába emeli a felhasználót. A modul biztonságos adatátviteli utakkal és egy saját alkalmazással javaslatokat tesz a kapuk javítási időablakára, ezzel óriási lépést megtéve a prediktív karbantartási technológia irányába. A modul valós adatelemzéssel előre jelzi a pontos karbantartási intervallumokat, megelőzi az üzem közbeni meghibásodásokat, közelíti a tervezett, 100%-os üzemhányadot, ezzel is növelve a logisztikai folyamatok hatékonyságát, a gyártási folyamatok támogatását. Az EFAFLEX HUNGÁRIA Karbantartási Programja ezzel a fejlesztéssel is a világ élvonalába tartozik.

A logisztikai költségek szempontjából a kapuk karbantartásigénye, rendelkezésre állása vitathatatlanul fontos. Az EFAFLEX gyorsmozgású ipari kapuk működtetése költséghatékony, de fontos költségtényező a csarnok temperálására fordított energia díja is. Az EFA-THERM® hőszigetelt lamellákból felépített kapuk szerkezetük és sebességük révén jelentős energiakiáramlást akadályoznak meg. Ez bármilyen temperált csarnokban fontos, de például a hűtőházakban kulcstényező. Itt kell megemlíteni a gyorsmozgású kapuk környezetvédelmi vetületeit is, hiszen a nagy mennyiségű megtakarított energia a cégek működésének ökológiai lábnyomát is csökkenti. Energiamegtakarítás – biztonságos gyártási környezet – gyors logisztika, ergonomikus munkakörnyezet világszínvonalon: EFAFLEX.

Supply Chain Monitor
2020. november

A Construma 2019 kiállításon az EFAFLEX Hungária Kft.

Link

In 1974, when the company was founded, EFAFLEX was the first company worldwide which exclusively dealt with high-speed doors. And they knew what they did! Since this vision made up the edge on our competitors from the first day. Today, EFAFLEX is THE brand manufacturer of high-speed doors and the unchallenged technology leader. EFAFLEX industrial doors are available in different variants like spiral doors, roll-up doors, folding doors, clean room doors, freezer doors, machine protection doors as well as in many special options for numerous industries and trades. The family company globally employs more than 1200 employees. EFAFLEX’s headquarters are located in Bruckberg at the heart of Bavaria offering innovative and creative engineering design internationally from Germany and further European countries.

Kérjen cégére szabott ajánlatot mérnök értékesítő kollegáinktól

EFAFLEX Hungária Kft.
Az ipari gyorskapuk specialistája
Kapcsolat
Buda Center
1016 Budapest, Hegyalja u. 7-13.
Közösség
Copyright © 2024 EFAFLEX Hungária Kft. - All Rights Reserved